Hiába van hiány patikákban az influenza elleni oltásból, egyelőre nem tudnak újabb adagot rendelni

Hiába van hiány patikákban az influenza elleni oltásból, egyelőre nem tudnak újabb adagot rendelni



Több helyen elfogyott az influenza elleni védőoltás, erre először egy olvasónk hívta fel a figyelmünket, majd a hiányt megerősítette lapunknak a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) is.

A hatóság megkeresésünkre azt írta, a közforgalomban kapható oltásokból ugyanaz a mennyiség érkezett idén is, mint tavaly, viszont a gyógyszertári készletek iránt a vártnál nagyobb kereslet jelentkezett, amelyet az NNGYK jelzett a gyártóknak és a nagykereskedőknek. „A további beszállításról a cégek üzleti döntést hoznak és ha beszerzés történne, az NNGYK a szükséges szakmai és hatósági segítséget megadja” – áll a hatóság tájékoztatásában.

Azok, akik életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt a kockázati csoportba tartoznak, ingyen kaphatnak oltást a háziorvosuktól. Azoknak viszont, akik nem tartoznak a kockázati csoportba, maguknak kell megvenniük az oltóanyagot a gyógyszertárban – ha épp kapható.

Beszéltünk több olyan fővárosi gyógyszertárral, ahol azt mondták, kifogytak az oltásból, és most úgy tűnik, idén már biztosan nem fognak kapni újabb adagot. A rendszerben ugyanis azt látják, hogy a termék nem rendelhető.

Az NNGYK azt állítja, hogy az influenza elleni védőoltás továbbra is elérhető azok számára, akik életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt a kockázati csoportba tartoznak. Számukra ingyenesen elérhető az oltóanyag országosan, minden háziorvosnál, foglalkozás-egészségügyi szolgáltatónál, valamint az egészségügyi és szociális intézményekben. „Idén a tavalyi szezonban felhasználtnál 100 ezer adaggal több influenza elleni vakcina állt rendelkezésre” – írta a hatóság lapunknak.

Ennek ellentmond, hogy beszéltünk olyan háziorvossal, aki azt állítja, hogy már két héttel ezelőtt kifogyott az ingyenesen biztosítható vakcinából, ezért egyelőre nem tudja beadni az oltást azoknak a betegeknek, akik egészségi állapotuk miatt jogosultak lennének rá. Ezzel kapcsolatban küldtünk utólagos kérdéseket az NNGYK-nak, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Olvasd tovább itt: hvg.hu