Szijjártó Péter Brüsszelből jelentkezett be, ahol az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsának ülésén vett részt. Elmondása szerint az Ukrajnáról szóló napirendi pont tanulsága az volt, hogy
most már a saját európai szabályok sem számítanak.
A külügyminiszter szerint Brüsszel minden létező szabály áthágására készen áll, azért, „hogy háborúba vihessék az egész európai kontinenst”. Leszögezte, hogy mindaz ami Brüsszelben uralkodik, arra már kizárólag a „háborús fanatizmus” jelent kellően képletes leírást.
Szijjártó Péter szerint odáig jutottak a tárgyalások, hogy jelenleg ukrajnai fegyvergyárak építéséről is szó esett, ami szerintük a „legjobb befektetés” Európa biztonságába. A miniszter kijelentette, hogy ez egy „nonszensz értékelés”.
Az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatással kapcsolatban kijelentette, hogy Brüsszelben világossá vált: „hoztak egy európai szabályokat nevetségesen semmibevevő döntést az orosz vagyonról”, amely szerint
Kettőszáz-tízmilliárd eurót, azaz nyolcvanezer milliárd forintot akarnak odaadni hitelben Ukrajnának.
Hozzátette, hogy mindebből negyvenhatezer milliárd forintot az ukránok felfegyverzésére költenének. Kiemelte, hogy ezt a „beláthatatlan, átláthatatlan, hatalmas” összeget egy olyan országba küldenék, ahol állami szinte szervezik a korrupciót, háborús maffia működik és „fogalmunk sincs arról, hogy mire költötték az európai adófizetők eddig odaküldött pénzét”.
Már nem csak a lóláb lóg ki
Szijjártó Péter szerint az Európai Unió olyan szinten hágja át a saját szabályait, hogy már nem csupán „a lóláb lóg ki, hanem gyakorlatilag az egész istálló”. Szerinte arra hivatkozik az unió, hogy azért kell sokáig befagyasztva tartani az orosz vagyont, mert „energetikai vészhelyzetet állítanak elő az oroszok Európában”.
Ez egy óriási hazugság
– jelentette ki, hozzátéve, hogy Brüsszelben is elfogadhatatlan ennyire hülyének nézni az embereket.
A külügyminiszter szerint Brüsszel legnagyobb baja az, hogy nem tudja az Európai Uniót belevinni a háborúba, Ukrajnát pedig nem tudja behozni az Európai Unióba. Megjegyezte, hogy mindezt azért nem tudják, mert a „szuverén nemzeti magyar kormány” megakadályozza.
Elfogadhatatlan ami Sydney-ben történt
A Bondi Beach-en történt terrortámadással kapcsolatban kijelentette, hogy a magyar kormány továbbra is elfogadhatatlannak tartja a vallási csoportokkal szemben elkövetett erőszakos eseményeket. Továbbá Magyarországon zéró tolerancia van érvényben az antiszemitizmussal szemben.
Szijjártó Péter megerősítette a hírt, miszerint két magyar nemzetiségű áldozata is van a tragédiának, az egyikük egy felvidéki holokauszt túlélő. Hozzátette, hogy az érintettek családjának minden segítséget megadnak, attól függetlenül, hogy magyar állampolgárok voltak-e vagy sem.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Olvasd tovább itt: index.hu
