Több milliárd eurót kaphat Magyarország az Európai Uniótól – de van egy kemény feltétele

Több milliárd eurót kaphat Magyarország az Európai Uniótól – de van egy kemény feltétele



Több milliárd eurót kaphat Magyarország az Európai Uniótól – de van egy kemény feltétele
A magyar kormány évek óta hadakozik Brüsszellel annak érdekében, hogy a hazánknak járó európai uniós forrásokat végre megkaphassuk. A klasszikus feltétel, ugye a jogállamiság kérdése. 2024-ben még maga Magyar Péter is úgy fogalmazott, hogy ez egy „politikai bunkósbot” és durva kettős mérce uralkodik az unióban a tagállamok megítélése kapcsán. Magyar Péter azóta már „egyetért az unióval”, ugyanakkor a sorra buknak le a korábbi brüsszeli vezetők korrupciós ügyeikkel. Szóval a feltétel koránt sem a jogállamiság, hanem valami más. Hogy mi, azt a Mestertervben jártuk körül.Mráz Ágoston Sámuel szerint a feltétel sokkal inkább üzleti és politikai alapú. A Nézőpont Intézet vezetője szerint a Tisza és a hozzáköthető szakemberek pontosan ezeknek a szempontoknak próbálnak megfelelni. Meglátása szerint ez a korábbi „merjünk kicsik lenni” mentalitás, és az állandó megfelelés kényszerének folytatása. Az elemző úgy fogalmazott:

Olvasd tovább itt: mandiner.hu