Hülye p*csa”, „te mocskos ku*va

Hülye p*csa”, „te mocskos ku*va



Magyar Péter kommentelői válogatott sértésekkel gyalázták az óbudai Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon alkalmazottait, akiknek az egyetlen bűne az volt, hogy az intézmény előtt vették át a Tisza-elnök adományait. A tiszás szavazók többek közt az intézmény igazgatójának édesanyját szidták, miközben folyamatosan azzal vádolták hazudik. 

„Hülye p*csa”, „te mocskos ku*va” – így szidták a gyermekvédelmi alkalmazottakat Magyar Péter kommentelői

Magyar Pétert kedd délelőtt vitt ajándékokat az óbudai gyermekvédelmi intézménybe, ahol az otthon igazgatóhelyettese és két másik munkatársa fogadta a pártelnököt, akit többek közt narancslével is megkínáltak. Az intézmény alkalmazottai a helyszínen megköszönték az ajándékokat Magyar Péternek, majd arról tájékoztatták, hogy azokat az épület előtt szeretnék átvenni.

Ezen a ponton a tiszás kommentelők teljesen kivetkőztek az emberi mivoltukból, és módszeresen gyalázni kezdték a gyermekvédelmi szakembereket.

Magyar Péter hívei  a következőket írták a szociális ágazatban dolgozókról: 

„Ez a nő beteg”

„Te szemét”

„Az a két mocsok nem szégyelli magát?” 

„A jó kurva anyját a „megbízott” igazgatóasszonynak”

„Te kurva, hazudol, annyira félsz, de érted megy még a mai nap”

 

 

 

Olvasd tovább itt: ripost.hu