Rekordméretű drogfogással sikerült felszámolnia egy kábítószer-kereskedő hálózatot a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársainak Szolnokon.
Az ügy felderítése még nyáron kezdődött, amikor a nyomozók tetten értek egy ötvenöt éves helyi férfit, K. Lászlót, amint épp a Tisza-parton rejtette el a drogot. A szálak végül egy szolnoki garázshoz vezettek. A férfi innen terítette a drogot, és itt bukkantak rá a hatóságok. A kristály néven ismert kábítószert huszonkét sporttáskába, vákuumcsomagokba rejtve találták meg, összesen háromszázhúsz kilogrammot – tájékoztat az MTI a rendőrség közleménye alapján.
A férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd bűnügyi őrizetbe vették. Később bűnügyi felügyelet alá került.
Az ügyet átvette a KR NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal, a díler felsőbb kapcsolatainak felderítésében már a helyi rendőrséggel karöltve dolgoztak. Az elmúlt hónapokban a nyomozók azonosították K. László bűntársait, és feltérképezték a drogbiznisz teljes hálózatát.
A gyanú szerint az áru Hollandiából érkezett, azt pedig a szintén szolnoki, de Budapesten élő csomagkézbesítőként dolgozó harmincéves K. János vette át. A futár azt hetente két-háromszor, tíz-tizenkét kilogrammos csomagokban szállította a megyeszékhelyre, kilójánként ötvenezret keresve.
A kristályt a korábban elfogott K. László és testvére, K. Zoltán tárolta, csomagolta, majd szállította különböző átadási helyekre Szolnokon. Ezek általában közterületen álló gépkocsik és külterületen lévő helyszínek voltak. A vevők a kifizetés után az illegális szert úgy vették át, hogy nem érintkeztek közvetlenül a dílerekkel – ismertették.
A tájékoztatás szerint a csapatot a harminc éves M. Dominik irányította, ő felelt a kábítószer külföldi beszerzéséért, valamint ő osztotta le a feladatot a társainak.
A rendőrök december 8-án hajnalban 11 helyszínen hajtottak végre akciót, kutatásokat és elfogásokat. Őrizetbe vették M. Dominiket, K. Jánost, K. Zoltánt, és elfogtak egy fogyasztót is. A KR NNI kezdeményezte a három férfi letartóztatását, amelyet a bíróság időközben elrendelt, a fogyasztó szabadlábon védekezik.
Hat-tízmilliárd forint – Ekkora feketepiaci értéket képvisel az a mennyiség, amelyet M. Dominik és bűntársai a gyanú szerint kétezer-huszonnégy óta értékesítettek. Ez az érték nagyjából ezer kilogramm kristályt jelent, ami átszámítva legkevesebb egymillió adagnak felel meg. A rendőrök a kutatások során százhuszonötmillió forintnak megfelelő vagyont foglaltak le: készpénzt, ingóságokat – köztük két autót –, valamint zár alá vettek egy családi házat is.
Az akció során előkerült továbbá kétezer-négyszáznegyvenkilenc darab engedély nélkül forgalmazott Poco e-cigaretta, amelyeket lefoglaltak, és emiatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal indított eljárást. A közlemény szerint a nyomozás tovább folytatódik a külföldi forrás azonosítása érdekében.
Olvasd tovább itt: index.hu
