„Nem mondták, hogy zár alatt van” – mire fél év után visszajöttek nyomozni, kipakolták Juhász Péter …

„Nem mondták, hogy zár alatt van” – mire fél év után visszajöttek nyomozni, kipakolták Juhász Péter …



Újabb és újabb gyanúsítottakat jelentettek be a Szőlő utcai javítóintézet ügyében az elmúlt napokban, pedig a december még úgy indult, hogy hivatalosan csak két személyt, Juhász Péter Pál korábbi igazgatót és Aisah néven ismert élettársát, egyben az intézmény helyettes rendészeti vezetőjét gyanúsították meg. Úgy, hogy az alapügyben a nyomozást már egy éve, 2024. december 12-én rendelte el a Nemzeti Nyomozó Iroda, Juhászt és párját pedig májusban tartóztatták le, akkor még emberkereskedelem, kényszermunka, valamint közfeladati helyzettel visszaélés gyanúja miatt.

Eredményekről viszont Juhászék előzetesbe kerülése után sem nagyon számoltak be, mígnem Semjén Zsolt szeptember 22-i parlamenti felszólalásával beütött a „Zsolti bácsi”-botrány és erősen átpolitizálódott az alapügy. Így nyilván nem véletlen, hogy pár nappal később, szeptember 26-án a Legfőbb Ügyészség – élve a büntetőéljárási törvény adta lehetőségével – úgy határozott, hogy a nyomozást ügyészségi hatáskörbe vonja.

Hirtelen látványos akciók, új gyanúsítottak

Ez szakaszhatár volt a sokáig helyben járó büntetőügyben, viszont a hatóságok látványosan csak a közelmúltban kapcsoltak nagyobb fordulatszámra: közvetlenül azután, hogy országos felháborodást kiváltó részletek kerültek nyilvánosságra a javítóintézetis fiúkkal állítólagos szexuális molesztálásáról, valamint más durva bántalmazásokról. Így az abúzusról szóló cikkünk másnapján, december 4-én bejelentettek egy harmadik gyanúsítottat: a szintén Szőlő utcában dolgozó nő az ügyészség szerint bűnpártoló magatartást tanúsított a volt igazgató érdekében.

Új tanúk a Szőlő utcából: volt javítós fiúk megrázó vallomásai arról, mit művelt velük az igazgató

Olyan új tanúk tettek vallomást Juhász Péter Pál ügyében, akik azt állítják, hogy a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatójával szexuális aktust kellett létesíteniük – tudta meg a HVG ügyészséghez közeli forrásból. Az érintettek javítóintézetbe bekerült fiúk, 14-15 évesek voltak, amikor „Péter bácsi” állításuk szerint ígérgetéssel, ajándékokkal vagy fenyegetéssel orális szexre és közösülésre vette rá őket.

Az erről szóló ügyészségi közleményben azonban több furcsaság is volt: egyrészt az, hogy a hatóság szerint a Juhásszal „évek óta bizalmi kapcsolatban álló”, ügyintézőként alkalmazott nő a korábbi igazgató irodájából „bútorokat szállított el ismeretlen helyre azért, hogy szexuális bűncselekményekkel összefüggésbe hozható bizonyítékokat, nyomokat tüntessen el”.

Hogy ezt mikor vitte véghez, azt nem pontosították, csak azt, hogy még a „nyomozás elrendelése után”, mindenesetre először kommunikáltak nyíltan „szexuális bűncselekményekről”.Minek a nyomát keresték és miért most?

Az ügyészség akkor fontosnak tartotta közleményében leszögezni, hogy „a helyiségben és az elvinni akart bútoron később számos nyomot rögzítettek a helyszínelők.” Arról viszont sem akkor, sem azóta nem nyilatkoztak, hogy pontosan mi az a szexuális bűncselekmény, amivel kapcsolatban bizonyítékokat próbált eltüntetni az ügyintéző – november végén, december elején. Noha forrásaink szerint több tanú csak november végén tett vallomást arról, hogy szexuálisan abuzálta őket az igazgató, már korábban is voltak arra utalók jelek, hogy történhettek szexuális visszaélések a javítóintézetben. A Magyar Narancs már 2016-ban írt arról, hogy névtelen feljelentés nyomán szexuális visszaélés gyanúja miatt indult nyomozás a Szőlő utcában történtek miatt. Erről a feljelentésről maga Pintér Sándor belügyminiszter mondta azt: nem biztos, hogy ezt megfelelően kezelte a rendőrség. Felvetődik a kérdés:

ha 2024-ben indult rendőrségi nyomozás az alapügyben, akkor az előzmények ismeretében miért csak 2025 végére jutottak el oda – már az ügyészségi – nyomozók, hogy vissza kellett menniük „számos nyomot” rögzíteni?

Rendőrök a Szőlő utcában

Lakos Gábor

Olvasd tovább itt: hvg.hu