Lapunk számolt be először arról, hogy olyan új tanúk tettek tanúvallomást a Szőlő utcai ügyben, akik azt állítják, a javítóintézetben az akkori igazgató Juhász Péter Pál szexuálisan molesztálta őket. Az akkor még csak 14-15 éves fiúk szerint az általuk máig Péter bácsiként emlegetett intézményvezető ígérgetéssel, ajándékokkal, illetve egyiküknél a családját is érintő fenyegetéssel vette rá őket orális szexre és közösülésre. A vallomásuk volt az első napvilágra került momentuma annak, hogy a teljesen más bűncselekmények gyanújával indult ügy kiterjedhet szexuális visszaélések irányába is.
Csakhogy ugyanezek a tanúk arról is beszéltek a nyomozóknak, hogy a volt igazgatón kívül két további vezető és egy rendész is durván bántalmazta őket, mialatt a Szőlő utcában töltötték büntetésüket. A tanúk – egyben lehetséges sértettek – meghallgatása a birtokunkban lévő dokumentumok alapján november 19-én és 25-én, valamint december 1-én zajlott a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen. Vagyis mindez azt megelőzően történt, hogy a volt politikus, influenszer Juhász Péter december 9-től kezdve elkezdett volna közzétenni több olyan biztonsági kamerás felvételt, amelyeken a javítóintézeti dolgozók a rájuk bízott fiúkat ütik-verik, alázzák.
Orrvérzésig
A tanúvallomások alapján a fiúknak beszámozott fotókat is mutattak, ezeken kellett beazonosítaniuk az ügy szempontjából fontos személyeket. A szexuális molesztálásról szóló korábbi cikkünkben Tamás álnéven szereplő fiú volt az, aki már a novemberi kihallgatásakor felhívta a nyomozók figyelmét Kovács-Buna Károlyra. A birtokunkba került ügyészségi jegyzőkönyv szerint úgy fogalmazott:
„Károly bácsinak, azaz Kovács-Buna Károlynak is szerintem a képek között lenne a helye, mert bántotta a gyerekeket. Semmi keresnivalója a javítóintézetben egy ilyen embernek. (…) Engem is bántott, kétszer is volt, hogy megrugdosott, ütött a földön.”
Csak az egyik esetben részletezte, mivel haragította magára az akkor még gyermeknevelőként dolgozó későbbi igazgatót: feleselt az egyik kolléganővel.
Kovács-Buna Károly az intézet biztonsági kamerájának felvételén
Juhász Péter / YouTube
„A nyakamnál fogva Károly bácsi felbaszott a falra”, majd „ahogy leengedett, leestem a földre, így kerültem le. (…) Ezután rugdosott össze. Erősen rúgott meg, a földön feküdtem magzatpózban összekuporodva az oldalamon, úgy rugdosott ötször-hatszor, a vállamon, kezemen, ahogy ért. Vérzett az orrom, csupa lila folt voltam, miután megrugdosott”
– mondta el Tamás.
Nem egyedi eset?
Olvasd tovább itt: hvg.hu
