A Szőlő utcai intézet megbízott igazgatója kirángatott a padból egy fiatalt. (Képernyőfelvétel: Youtube/Juhász Péter)
A Szőlő utcai ügy új tanúi nemcsak arról vallottak, hogy Juhász Péter Pál szexuális aktusokra vette rá őket, a fiúk más bántalmazó munkatársakról is beszéltek. Köztük van Kovács-Buna Károly, akiről az elhíresült biztonsági kamerás felvételek nyilvánosságra kerültek – írta meg a Hvg360 a birtokukba került ügyészségi dokumentum alapján.
Olyan új tanúk tettek tanúvallomást a Szőlő utcai ügyben, akik azt állították, a javítóintézetben az akkori igazgató Juhász Péter Pál szexuálisan molesztálta őket. Az akkor még csak 14-15 éves fiúk szerint az általuk máig Péter bácsiként emlegetett intézményvezető ígérgetéssel, ajándékokkal, illetve egyiküknél a családját is érintő fenyegetéssel vette rá őket orális szexre és közösülésre. Ugyanezek a tanúk arról is beszéltek a nyomozóknak, hogy a volt igazgatón kívül két további vezető és egy rendész is durván bántalmazta őket, mialatt a Szőlő utcában töltötték büntetésüket. A tanúk – egyben lehetséges sértettek – meghallgatása a a dokumentumok alapján november 19-én és 25-én, valamint december 1-én zajlott a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen, vagyis még azt megelőzően, hogy a volt politikus Juhász Péter december 9-től kezdve elkezdett volna közzétenni több olyan biztonsági kamerás felvételt, amelyeken a javítóintézeti dolgozók a rájuk bízott fiúkat ütik-verik, alázzák.
„A nyakamnál fogva Károly bácsi felb.szott a falra”, majd „ahogy leengedett, leestem a földre, így kerültem le. (…) Ezután rugdosott össze. Erősen rúgott meg, a földön feküdtem magzatpózban összekuporodva az oldalamon, úgy rugdosott ötször-hatszor, a vállamon, kezemen, ahogy ért. Vérzett az orrom, csupa lila folt voltam, miután megrugdosott” – mondta el az egyik tanú Kovács-Buna Károlyról. Arról beszélt, a „bűne” az volt, hogy feleselt az egyik dolgozóval. Ez 2020-2021 táján lehetett, a fiú ugyanis akkor volt az intézetben. „Károly bácsi más gyerekeket is bántott a szemem előtt, őket is megrugdosta, megütötte” – mondta arról, amikor nem áldozat, hanem szemtanú volt.
A lapnak megszólalt Kovács-Buna Károly is, még a letartóztatása előtt. Azt mondta, „olyan, hogy én készakarva, csak a bántalmazás kedvéért bántalmaztam volna bárkit, ez ki van zárva.” Tagadta, hogy egy előző bántalmazási ügy miatt kellett egy időre eltűnnie a javítóintézetből, ahová állítása szerint azért hívták vissza, mert jó munkaerő. Utána is többször érlelődött benne a döntés, hogy felmondjon, mégsem lépte meg. „Mert hát szívügyemnek tekintettem ezt a munkát, mert azért a gyerekeket szerettem, szerettem a gyerekek között lenni, úgy éreztem, hogy tudok nekik adni” – fogalmazott. Ugyanakkor szerinte „ez nem egy kisdedóvó”, mert itt nagyon „agresszív, fegyelmezetlen, durva” fiatalokkal kellett dolgozni, és „hát bizony időnként nagyon határozottan kellett ellenük fellépni”.
A teljes cikket itt olvashatja el.
Olvasd tovább itt: hang.hu
