Idén októberben szavazta meg a Fővárosi Közgyűlés a szilveszteri tűzijátékozással kapcsolatos rendeletet, amely radikálisan változtat a korábbi évek gyakorlatán a 2-es és a 3-as kategóriába tartozó pirotechnikai eszközökkel kapcsolatban.
Előbbibe sorolhatók az alacsony kockázatú, 16 éves kor felett használható, kifejezetten lakossági felhasználásra tervezett (kisebb rakéták, telepek) pirotechnikai eszközök. Utóbbiba pedig a közepes kockázatú lakossági tűzijátékok tartoznak, amelyeket kizárólag a szabadban, nagy, nyílt területen szabad használni, mert hatóanyag-tartalmuk és hatótávolságuk jóval nagyobb, mint a 2-es kategóriába tartozóké.
Súlyos szankciók és kevesebb árusítóhely
„A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott rendelet jóval szigorúbb a kormányrendeletnél, ami zavart okozhat a felhasználókban, és egyértelműen további korlátozás felé mozdítja el a gyakorlatot” – hangsúlyozta Rázsó Sándor, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja.
A „fokozottan védett” övezetekben – ideértve többek között az állatmenhelyeket, állatkerteket, erdőket, legelőket és a fekvőbeteg-ellátó intézményeket – a 2-es és 3-as kategóriájú pirotechnikai eszközök használatát a jelenlegi szabályozás egész évben tiltja.
A „védett övezetekben” a rendelet kizárólag december 31-én és január 1-jén tiltja a 2-es és 3-as pirotechnikai osztályba tartozó eszközök felhasználását; az év többi napján ezek használatát nem korlátozzák.
A „fokozottan védett” és a „védett övezeteken” kívüli területeken a 2-es és 3-as kategóriájú pirotechnikai eszközök használata december 31-én kizárólag 20 órától január 1-jén 2 óráig engedélyezett. Aki a rendeletet megszegi, az akár 200 ezer forintos büntetéssel is sújtható.
Mindez azt jelenti, hogy azok az ünnepelni vágyók, akik eddig 2-es és 3-as kategóriába tartozó pirotechnikai eszközöket vásároltak, azok nem használhatják el őket a lakóövezetük közelében, hanem mindenképpen keresniük kell olyan területet a kerületben, amely nem esik korlátozás hatálya alá
– hívta fel a figyelmet Dobos András, a Magyar Pirotechnikai Társaság titkára. Hozzátette: könnyen előfordulhat, hogy idén kevesebb árusítóhely lesz, mivel a védett övezetekben egyáltalán nem lehet használni 2-es vagy 3-as kategóriába tartozó pirotechnikai eszközöket Budapesten.
Dobos András szerint a főváros ugyan készített térképet arról, hogy mely területek milyen besorolás alá esnek, de szerinte ez áttekinthetetlen és sok esetben érthetetlen.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az új szabályozás az illegális árusoknak kedvez, akik sokszor ellenőrizetlen forrásból, az előírásoknak nem megfelelő, balesetveszélyes termékeket értékesítenek a nagy profit reményében.
„Éppen ezért azt javasoljuk, hogy csakis legális, engedéllyel rendelkező forgalmazótól vásároljanak az ünnepelni kívánók tűzijátékot december 28 és 31. között. Kerülni kell az aluljárókban vagy autók csomagtartójából árusítókat, mert ezek gyakran nem tesznek eleget a jogszabályi kötelezettségeknek. Minden terméknek rendelkeznie kell magyar nyelvű ismertetővel” – tette hozzá Tóth Ferenc, a Nuvu Kft. ügyvezető igazgatója.
Az illegális tűzijátékok sokszor nem esnek át biztonsági vizsgálaton, éppen ezért hibás működés esetén súlyos sérüléseket okozhatnak.
Úgy látjuk, hogy fontos lenne növelni a társadalmi csoportok tájékozottságát a pirotechnikai eszközökkel kapcsolatban, mert a zéró tolerancia és a túlzó korlátozás nem vezet sehová. Az edukáció növelése érdekében cégünk elindította az ingyenesen elérhető, amatőr pirotechnikus mester tanfolyamot, amit bárki könnyedén, mindössze 90 perc alatt elvégezhet
– mondta Tóth Ferenc.
Rotterdam, a pozitív példa
A világon számos példa létezik arra vonatkozóan, hogyan lehet egyensúlyt teremteni a tűzijátékozni kívánók, valamint a nyugalmasabb ünneplést keresők között.
„Jó példa erre Rotterdam, ahol például a város rendez központi tűzijátékot, a korlátozás alá eső kerületekben pedig inkább fényshow-kat tartanak. Egyre terjedőben van a csendesebb, például kutyabarát pirotechnikai eszközök használata is” – mondta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja.
Hozzátette: az ilyen eszközök használatát nem kíséri hangos durranás, robbanás vagy sípolás, inkább csak fényhatással járnak, ezáltal pedig nem okoznak stresszt a négylábúak számára.
Az ágazat szereplői bíznak abban, hogy az idei tapasztalatok felhasználásával esély nyílhat egy, az ünnepelni kívánók érdekeit jobban szem előtt tartó rendeletmódosításra is, mivel a jelenlegi nagymértékben korlátozza a tűzijátékok használatát Budapesten, ami egyértelműen az illegális kereskedelem előretörését segíti.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is tartott sajtótájékoztatót csütörtökön a témában.
(Borítókép: A Hősök tere 2024. január 1-jén. Fotó: Arpad Kurucz / Anadolu / Getty Images)
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
