
A sorsdöntő uniós csúcson vesz részt csütörtökön Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök reggel a közösségi médiában közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott: Magyarország nem asszisztál a háború pénzeléséhez.
Sorsdöntő uniós csúcson vesz részt Orbán Viktor / Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Miniszterelnöki Kommunik / MTI
Mint írta:
Fogadkoznak a bürokraták, hogy addig nem mehetünk haza, ameddig nincs megoldva Ukrajna finanszírozása. Vagyis a háború finanszírozása. Ehhez pedig mi, magyarok nem fogunk asszisztálni. És addig leszünk itt, ameddig kell. Néhány álmatlan éjszaka nem a világ. Biztosan jobb a háborúnál.
Orbán Viktor csütörtökön reggel sajtótájékoztatót tart Brüsszelben. Kezdésként elmondta az orosz vagyon elkobzásával kapcsolatban: semmi esély arra, hogy erre többség legyen. Kiemelte:
Azt hiszem, hogy ez lekerült a napirendről. Bár lehet, hogy utóharcok még történnek, de azt hiszem, hogy ennek vége. Újra kell kezdeni az egész kérdésnek az áttekintését.
Hozzátette: Egyelőre senki nem vállalkozott arra, hogy azt mondja, hogy a meghalt koncepció helyett egy új érkezik majd. Magyarországon az alkotmányos helyzet nagyon világos, van az alkotmányban egy szakasz, amelyik azt mondja, hogy a magyar kormány olyan hitelfelvételhez, amely Magyarország számára fizetési kötelességet teremt, csak parlamenti felhatalmazással járulhat hozzá. Nekem ilyen felhatalmazásom nincs, és nem hiszem, hogy valaha Magyarországon bármilyen miniszterelnök felhatalmazást kap a parlamenttől arra, hogy eladósítsa Magyarországot egy európai uniós hitelen keresztül.
Magyarország számára az az út, hogy közös hitelből finanszírozzák Ukrajnát, semmiképpen sem járható, de a jogi korlátokon túl nem is értenék vele egyet, mert szerintem nem a háborút kell finanszírozni, hanem a békét
– közölte. Orbán Viktor hangsúlyozta:
Tegnap egy súlyos dolog történt, miközben mi itt a magunk harcait vívjuk, aközben az Európai Parlamentben is komoly összecsapások vannak. Tegnap tárgyalták azt a javaslatot, amely szerintem jogszerűtlen, de most ezt tegyük félre, azt a javaslatot, hogy megtiltják az orosz gáz és olaj használatát minden tagállam számára. Ez azt jelenti Magyarország számára, hogy ha ez bekövetkezik, akkor a rezsit nem lehet védeni.
A miniszterelnök kifejtette: Abban az esetben a családoknak a rezsiköltsége legalább két, de inkább háromszorosára fog nőni. Nagyon nagy csata volt, a mi Fidesz-KDNP-s képviselőink kiálltak Magyarország mellett, harcoltak Magyarországért, a többiek sajnos nem. A Tisza pedig egyensúlyozott, tehát azt a megoldást választotta, hogy itt sem voltam.
Olvasd tovább itt: ripost.hu
