A Szőlő utcai javítóintézet (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
Eltüntették a közmédia Kék Fény című bűnügyi műsorának Youtube-csatornájáról azt a „Gyerekfogda” című, 2019-ben a Kék fény adásába került Duna tv-s anyagot, ami a Szőlő utcai intézmény mindennapjait mutatja be, és amiben feltűnik a mostani botránysorozat több letartóztatott főszereplője: Juhász Péter Pál, Aisah Zamira, Kovács-Buna Károly és Hadobás Kinga nevelőnő – írta meg a 444.hu, egy Reddit-felhasználó közlése nyomán. De, teszi hozzá a portál, ismeretlenek persze rögtön feltették több helyre, itt most is meg lehet nézni.
A negyedórás felvétel így utólag – írja a 444.hu – annyiban mindenképp médiatörténeinek minősíthető, hogy azóta mind a riport főszereplője, mind az anyagot készítő közmédiás riporter prostitúcióval kapcsolatos ügyben lett vádlott. Az anyagban ugyanis az a Berkes Béla látogat el a javítóintézetbe és beszélget Juhász Péter Pál igazgatóval, illetve több gyerekkel is, akit később prostitúció elősegítésével vádolt meg az ügyészség, miután a fideszes közmédia bűnügyi riportereként a vád szerint bérelt lakásokat adott ki munkára prostituáltaknak.
A cikk szerint Juhász Péter Pál végig halkan, kenetteljesen, kifejezetten papos modorban beszél a filmben. Az azóta napvilágra került szörnyűségek fényében egészen másképp hangzik az anyag elején például az a mondta, hogy „Mindenki tud mindenkiről mindent, nincsenek titkok.”
További részletek a 444.hu-n.
Olvasd tovább itt: hang.hu
