Eltüntettek a Kékfény archívumából egy Szőlő utcában forgatott, hat évvel ezelőtt készült epizódot

Eltüntettek a Kékfény archívumából egy Szőlő utcában forgatott, hat évvel ezelőtt készült epizódot



Eltüntették a közmédia Kékfény című bűnügyi műsorának YouTube-csatornájáról azt a Gyerekfogda című, 2019-ben készült anyagot, amely a Szőlő utcai javítóintézet mindennapjait mutatta be, és amelyben feltűnt a mostani botránysorozat több letartóztatott szereplője, például Juhász Péter Pál, Aisah Zamira, Kovács-Buna Károly és Hadobás Kinga nevelőnő – írja a 444.hu.

Az epizód hiányát egy Reddit-felhasználó vette észre, de az internet örök érvényű szabálya azonban itt is érvényesül: ami egyszer kikerül rá, az ott is marad. Ezt a videót is meg lehet nézni, jelenleg például itt.

A felvétel abból a szempontból is igen sajátos, hogy a Juhász Péter Pállal interjút készítő közmédiás újságíró, Berkes Béla később maga is prostitúcióval kapcsolatos ügyben lett vádlott.

A riport részletesen bemutatja az intézet mindennapjait, házirendjét, a nevelők munkáját és a bekerülő fiúk családi hátterét.

Mint arról korábban beszámoltunk, a legfőbb ügyész is elismerte, hogy van kiskorú sértettje a Szőlő utcai botránynak, amit korábban a sebtiben összedobott jelentésében Tuzson Bence igazságügyi miniszter még tagadni próbált. Csütörtökön az is kiderült, hogy a nyomozás már nyolc gyanúsítottat azonosított.

Szerdán Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész közölte, hogy „az ügyben a nyomozó ügyészség emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének, hűtlen kezelés bűntettének, pénzmosás bűntettének, közfeladati helyzettel visszaélés bűntettének, hamis magánokirat felhasználása vétségének, lőfegyverrel visszaélés bűntettének, szexuális visszaélés bűntettének, szexuális erőszak bűntettének, gyermekprostitúció kihasználása bűntettének, kiskorú veszélyeztetése bűntettének, bűnpártolás bűntettének, közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettének, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást”.

Ehhez kapcsolódik a nyolcadik gyanúsított – egy több mint egy évtizede az intézetben alkalmazásban álló nevelő – ügye, akit az ügyészség a héten vett őrizetbe és hallgatott ki. A rendelkezésre álló adatok szerint a nő a felügyelete és nevelése alatt álló letartóztatásban lévő fiatalkorúakkal szemben többször használt becsület csorbítására alkalmas kifejezéseket és testi fenyítést. Ezen túl tudomással bírt arról, hogy az intézetben fogva tartott egyik növendék sérelmére az intézet vezetője szexuális bűncselekményt követett el, ám ahelyett, hogy jelzési, feljelentési kötelezettségeit teljesítette volna, elmondta az igazgatónak, hogy a fiatal beszámolt neki a történtekről.

Új tanúk a Szőlő utcából: volt javítós fiúk megrázó vallomásai arról, mit művelt velük az igazgató

Olyan új tanúk tettek vallomást Juhász Péter Pál ügyében, akik azt állítják, hogy a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatójával szexuális aktust kellett létesíteniük – tudta meg a HVG ügyészséghez közeli forrásból. Az érintettek javítóintézetbe bekerült fiúk, 14-15 évesek voltak, amikor „Péter bácsi” állításuk szerint ígérgetéssel, ajándékokkal vagy fenyegetéssel orális szexre és közösülésre vette rá őket.

A Szőlő utcai botrányról szóló valamennyi cikkünket itt találja.

Olvasd tovább itt: hvg.hu