Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében élesen bírálta Magyar Pétert, többek között a sajtószabadság, valamint egy, a közelmúltban hozott bírósági döntés miatt.
Magyar Péter korábban pert vesztett az Index ellen, majd a bíróságot is kritizálta, amit Kocsis Máté fenyegetésként értelmezett. A kormánypárti politikus bejegyzése arra is kitér, hogy a Bors napilap egy különszámának terjesztését – amely a Tisza Párt gazdasági programját mutatta be – bírósági döntéssel megtiltották.
Kocsis Máté kifogásolta azt is, hogy az ügyben eljáró bíró személye szerinte megegyezik egy, a nyilvánosságra került Tisza-aktivistákat tartalmazó lista egyik szereplőjével. Bejegyzésében felvetette az elfogultság lehetőségét, és kiemelte, indokolt lett volna egy másik bírót kijelölni az ügyben. A frakcióvezető emellett utalt Magyar Péter édesanyjára is, aki korábban a bírói szervezet egyik vezetői tisztségét töltötte be, de erre vonatkozóan konkrét bizonyítékot nem közölt.
A poszt végén Kocsis Máté azt állította, hogy Magyar Péter nem tűri a számára kellemetlen nyilvánosságot, és szerinte pártján belül korlátozza a megszólalásokat, valamint szükség esetén elhatárolódik saját munkatársaitól.
Magyar Péter a közösségi oldalán számolt be róla, hogy „a Fővárosi Törvényszék azonnali hatállyal megtiltotta a Bors című napilap Bors Tisza-csomag című 2025. évi 1. különszámát és az abban foglalt tartalmának terjesztését online vagy nyomtatott formában”.
A Tisza Párt elnökének közlése alapján a bírósági végzés fellebbezés nélkül, azonnal végrehajtandó. Hozzátette, a Mediaworksnek fel kell függesztenie a postai kézbesítést, amire a pártvezető felszólította a témában illetékes céget. Az üggyel kapcsolatban kerestük a Mediaworksöt, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.
Novemberben arról írtunk, hogy megtagadta a Bors című lap kézbesítését egy nyugdíjas Somogy vármegyében. Matisáné Szabó Márta szerint nem szabad olyan újságot kézbesíteni a lakosságnak, amely háborúval riogat. A döntését azt követően hozta meg, hogy beleolvasott a kiadványba. A hasonló jellegű küldetést másokra bízná, a munka elveszítésétől sem tart. Békés vármegyében sem nyerte el mindenki tetszését az orgánum tartalma.
Megszólalt a Bors, a lap cáfol
Az üggyel kapcsolatban sajtóközleményt adott ki a Fővárosi Törvényszék, amelyben visszautasítanak „minden olyan megnyilvánulást, amelyben bíráit a nyilvánosság által nem ismert, azonosíthatatlan forrású és adattartalmú, az adatok keletkezésének és kezelésének módjáról semmiféle transzparens leírással nem bíró »listá(k)ra hivatkoz(gat)va« – elfogultsággal vádolják”. Hozzátették, az ilyen eljárások aláássák a bíróságokba vetett közbizalmat.
Közben a Bors is közleményben reagált az esetre. Közölték, hogy a lap „különszámának terjesztője betiltásra vonatkozó döntést egyébként nem kapott. A különszám terjesztése a törvények tiszteletben tartása mellett és a sajtószabadság jegyében folytatódik”.
Olvasd tovább itt: index.hu
