(Forrás: Facebook / Magyar Péter)
Az Iránytű Intézet friss, nagymintás, 5000 ezer fő megkérdezésével végzett felmérése szerint a választási részvételüket biztosra ígérők körében 2025 végén 42 százalékkal első a Tisza Párt, a Fidesz-KDNP 32, a Mi Hazánk 5, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3, a Demokratikus Koalíció 2 százalékon áll. Az egyéb pártokat 1 százalék választaná. A részvételüket biztosra ígérő megkérdezettek között 15 százaléknyian nem döntötték el kire voksolnának, vagy nem árulták el pártpreferenciájukat – írta meg a Népszava.
„A társadalom abszolút többsége kormányváltást szeretne” – nyilatkozta a Népszavának Pék Szabolcs, az intézet vezető elemzője. Ezt a megkérdezettek körülbelül hattizede igényli, ami a Tisza-táborán is túlnyúlik, azt sugallja, hogy a Tiszának is lehetnek tartalékai. Az Orbán-kormány maradását óhajtók aránya megegyezik a Fidesz-tábor méretével, így egyelőre nem látszik honnan erősíteni a kormánypárt.
Az Iránytű Intézet szerint az ország nyolc régiójából hatban Magyar Péter pártja vezet, már csak kettőben őrzi fölényét a Fidesz–KDNP. Észak-Alföldön 37 százalékon állnak a Tisza Párt 32 százalékával szemben, Dél-Dunántúlon pedig Fidesz 36 százalékos eredménnyel előzi a 33 százalékos Tiszát. Budapesten és Pest-megyében tetemes a Tisza-előny. A fővárosban a Tisza 42, míg a Fidesz 26 százalékon áll. A Kétfarkú Kutya Párt támogatottsága 6, a Mi Hazánké 4 százalék Budapesten.
Az Iránytű felmérése szerint a két nagy párt közti különbség a községeken belül is hibahatáron belüli: A Fidesz 36 százalékához a Tisza 32 százalékkal zárkózott fel az év végére. A megyei jogú városokban a Fidesz hátránya behozhatatlannak tűnik: e körben 42-28-ra vezet a Tisza, és év elejéhez képest a kis- és középvárosokban is átvette a vezetést az ellenzéki párt. Az Iránytű adatai alapján a DK már egyik településtípuson, így Budapesten sem érné el a bejutási küszöböt.
A választási aktivitást tekintve a kormánypárti szavazók továbbra sem hozzák az eddigi választások 90 százalék feletti szintjét. Csak 86 százaléknyian állítják, hogy biztosan elmennének szavazni most vasárnap, míg a Tisza Párt választói sokkal eltökéltebbek; 93 százalék tervezi, hogy az urnákhoz járul. A DK hívei a Fideszével megegyező aktivitást mutatnak, de figyelemre méltó, hogy a mi hazánkosok aktivitása jelentősen elmarad a két nagy párttól és a DK-tól. Szavazóik eltökéltsége csupán 76 százalék. Pék Szabolcs szerint a Mi Hazánk helyzet kétesélyes, ha rekordrészvétel lesz, a párt valószínűleg nem tudja átugrani a parlamenti küszöböt.
A győzelmi esélyekről Pék Szabolcs úgy vélekedett, hogy a Fidesz egy nagyon lassan mozgó anyahajó, amit nem lehet új irányba állítani a választások előtt, ezért nehézségekbe ütközik, ha új választókat akar megszólítani. – Ha győzni akarnak, akkor a fiatalabb, városi, iskolázott, középrétegekben kellene erősödniük, de ezeket a csoportokat teljesen maga mellé tudta állítani a Tisza. Úgyhogy itt nem igazán látok mozgásteret a kormánypárt számára – tette hozzá. Szerinte a Tiszának leginkább nem tartalékokra van szüksége, mert a tábor mérete kiemelkedő, hanem a 90 százalék feletti aktivitást kell megtartania a választás napjáig, így a mobilizáció lesz a 2026-os választás kulcsa.
További részletek a Népszavában.
Olvasd tovább itt: hang.hu
