Azután, hogy a Bors elfogultsággal vádolta meg a különszámáról döntő bírót, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is hasonló szellemben nyilatkozott a közösségi oldalán: „Micsoda véletlen, hogy a Magyar Péterék megszorító csomagját bemutató újság ellen pont egy olyan bírónő lépett fel, akinek a neve és budapesti címe megegyezik a Tisza-aktivisták kiszivárgott listáján található nőével” – írta. Majd hozzátette: „Nem az lenne a minimum, hogy ilyenkor másik bíróra bízzák az ügyet? Vagy esetleg Magyar Péter kedves édesanyukája, a bírói szervezet egyik korábbi vezetője intézkedett megint?”
Kocsis azután posztolt, hogy a Fővárosi Törvényszék azonnali hatállyal megtiltotta a Mediaworksnek, hogy online vagy nyomtatott formában terjessze a Bors napilap különszámát és az abban foglalt tartalmat. A Magyar Hang erről korábban azt írta, hogy az ingyenes kiadványban a Tisza állítólagos adócsomagjáról van szó. A kormányközeli médiumok által bemutatott állítólagos tiszás dokumentumok tartalmát az ellenzéki párt következetesen cáfolta.
A tárgyalás után a Bors politikai nyomásgyakorlást és az Alaptörvényben biztosított jogok durva megsértését emlegette, illetve tiltakozott ezek miatt. Magyar Pétert azzal vádolták meg, hogy „legújabb facebookos kirohanásában újabb példátlan támadást intézett a szólás- és sajtószabadság ellen”. A lap azt is állítja, hogy eljárási hibáktól hemzsegett az eljárás, illetve a cikkben ismét a bíró pártatlanságáról értekeztek. Jelezték továbbá, hogy
a különszámuk terjesztése „a törvények tiszteletben tartása mellett és a sajtószabadság jegyében folytatódik”.
Magyar ezt követően azt írta: „Orbán propagandistái most arra hivatkozva folytatják a hazug propagandakiadvány terjesztését, hogy ők nem tudnak a bíróság döntéséről”. A politikus felszólította a terjesztéssel megbízott céget, hogy függesszék fel a kiadvány terítését, ellenkező esetben milliárdos pert helyezett kilátásba. Azt is kérte, ha bárkinek kézbesítik a különszámot, akkor azt jelezzék a Tisza Pártnak.
Péter Magyar
Egészen elképesztő és cinikus lépésre szánta el magát Orbán Viktor. Az egész ország értesült róla, hogy a Fővárosi Törvényszék ma megtiltotta a TISZA-ról aljas hazugságokat terjesztő Bors nevű…
A Fővárosi Törvényszék a Bors közleményének megjelenése után azt írta: határozottan visszautasít minden olyan megnyilvánulást, amelyben bíráit – a nyilvánosság által nem ismert, azonosíthatatlan forrású és adattartalmú, az adatok keletkezésének és kezelésének módjáról semmiféle transzparens leírással nem bíró „listá(k)ra hivatkoz(gat)va – elfogultsággal vádolják”.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
