A Billog hamburgerezőben ebédelt az az édesanya és 4 éves kisfia, akinek a „Na, szia, mentő!” köszönése jelmondattá vált. Az étterem üzemeltetője interjút is készített a cukorbeteg szülővel. Az ominózus esetről kérdezték az anyukát, ő hogyan élte meg. Állítása szerint amikor rosszul lett, a mindig rajta lévő szenzor nem küldött értesítést a telefonjára. A segélyhívásra nem emlékszik, csak arra, hogy lefeküdt aludni.
Hozott be nekem banánt, és felkarikázta a kis játék fakésével a játékkonyhai fadeszkán, hogy egyek egy kis cukrosat. Hozott cukros vizet is, de sem a banánt, sem a vizet nem tudta velem megetetni, megitatni, mert már nagyon rossz állapotban voltam. Ekkor kereste meg a telefonomat és hívta a mentőt
– mesélte az anya, miután arról kérdezték, mit csinált a fia akkor, amikor észrevette, hogy eszméletét vesztette.
Kitért arra is, hogy az esti mesék segítették trenírozni a kisfiút arra, hogyan cselekedjen hasonló esetekben. A mentők telefonszámát is játékos módon tanította meg neki. Mindez egy megelőző intézkedés volt a részéről, ugyanis egy bántalmazó kapcsolatból menekült el gyermekével.
Sokat kellett költöznünk, mindkettőnknek nehéz időszak volt, és nem volt egy ideig senki mellettünk, aki segíthetett volna, ha én a cukor miatt elájulok. Ketten maradtunk, és fel akartam készíteni, hogy ne legyen baja, ha ez vagy más miatt egyedül maradna
– részletezte a helyzetet, hozzátette, most már biztonságos környezetben élnek Győrben, egy lakásban.
Aggódik a hirtelen jött figyelem miatt
Kifejtette azt is, nem érezte a kisfián, hogy a segélyhívás nagy terhet tett volna rá, „számára ez annyira természetes volt”. A hangfelvétel nyilvánosságra hozatala után kialakult rá eső figyelem azonban aggasztja a szülőt. Több politikus szinte már zaklatja őket, „nagyon rámenősek”. De igyekszik szűrni a megkeresések között.
Egyrészt szerintem nagyon kedves kis mondat, és az üzenete, a történet, az jogosan lett népszerű. Azt gondolom, ezt mindenki használhatja, ha ezzel valami jót szeretne csinálni, nem is akartam ezzel foglalkozni, de most történt valami, ami nem tetszik. Úgy értesültem, hogy le akarják az engedélyem, pontosabban a kisfiam engedélye nélkül védetni, és más akarja gyakorolni a védjegyjogokat. Ez nem korrekt, mert ez a mondat és az üzenete legyen mindenkié
– mondta az édesanya arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy az elhíresült mondat már felkerült a mentőautókra, és pólókra is nyomják.
A tulajdonos egy ügyvédet is hívott az alkalomra, a védjegyoltalomhoz szükséges papírokat be fogja adni. Az étterem az ügyvédi munkadíjat és a költségeket is állja.
Egy együttműködésre is meginvitálták az anya-fia párost, január 17-én a Defibrillátor Plusszal szerveznek oktatást gyerekeknek és szüleiknek, ahol olyan megelőző intézkedésekre szeretnék tanítani a lurkókat, amit ő is játékosan vezetett fel kisfiának. A felkérést az anyuka elfogadta.
Olvasd tovább itt: index.hu
