„Nincs megállapodás, erre nem adtunk felhatalmazást” – reagált Orosz Tibor fuvaros érdekvédő a közlekedési minisztérium és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) által péntek este megkötött útdíj-megállapodásra. Az érdekvédő szerint nem igaz, amit a tárca állított, hogy a fuvarozók elfogadták az ajánlatukat.
„Ez a megállapodás annyit jelent, hogy nem 2 ezer forint lesz a kenyér, csak 1850 forint, és nem januártól, hanem februártól” – jelentette ki az érdekvédő a közösségi oldalára feltöltött videójában. Közölte: hétfőn tüntetnek Budapesten az M0-áson az útdíjak ellen a korábban megbeszéltek szerint.
Fotó: Orosz Tibor / Facebook
Mint mondta, Lázár János építési és közlekedési miniszter péntek délután hívott össze egyeztetést az útdíjakról, Árkay Tivadar, az MKFE főtitkára ismertette a közlekedési miniszter ajánlatát, amire Orosz Tibor jelezte: ők ezt mint fuvarozók nem fogadják el.
Ne tekergessétek a potmétert a fuvarozókon, mert olyan idegállapotban vagyunk, hogy már a végét járjuk
– fogalmazott Orosz Tibor, aki szerint az MKFE nem a fuvarozók érdekét képviselte. „Jelenleg az MKFE elnöke Barna Zsolt, a Waberer’s vezérigazgatója. A Waberer’s pedig Tiborczé. Innentől kezdve mindenki rakja össze, hogy ki kinek az érdekeit képviseli. Nem a miénket, nem a magyar fuvarozóékat” – jelentette ki.
Kijött péntek este a hír a megállapodásról, felhívom a főtitkárt, hogy mégis ez mi, mert megbeszéltük hogy ezt nem fogadjuk el. A főtitkár sajnálkozott, hogy ők kényszerítve voltak, mert ha nem írják alá, akkor a tárca eredeti javaslata lépett volna életbe. Ezt nálunk zsarolásnak hívják. Aki beszari, az alá is írja
– mondta, megjegyezve: szerinte Európa legmagasabb útdíját akarják drasztikusan, 35 százalékkal emelni.
(Borítókép: Lázár János 2023. május 9-én. Fotó: Karip Tímea / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
