Magyar Péter: Szeged a Tisza egyik fővárosa

Magyar Péter: Szeged a Tisza egyik fővárosa


(Forrás: Magyar Péter/Youtube)

Cikkünk frissül!

Szeged a Tisza egyik fővárosa, biztos vagyok benne, hogy jövőre itt fogjuk elérni a legjobb eredményt, amikor a Tisza megnyeri a választásokat, nagyon, vagy ha jól dolgozunk, nagyon-nagyon – közölte szegedi rendezvényén Magyar Péter. Céljuk, hogy a kormány- és rendszerváltás után a szegedi egyetemet újra világszínvonalúvá emeljék, visszaállítják az egyetemi autonómiát és visszaveszik az ellopott intézményeket. Azt is ígérte, hogy nem lesznek „külföldi vendégmunkás gettók”, Szeged egy egyetemi város, nem lehet belőle munkásszálló. Azt mondta, hogy Szegeden és a Homokhátságon győzni fognak nagyon-nagyon, a számok jó, de még sokat kell dolgozni is.

Magyar Péter 2025-re úgy fogunk emlékezni, hogy ez volt az az év, amikor végre a kezünkbe vettük a sorsunk, „Magyarország legnagyobb és legtöbbet dolgozó politikai közösségévé váltunk”. Idén 2236 Tisza-sziget alakult, ki lettek választva a képviselőjelöltek, akik be fogják bizonyítani sok munkával és alázattal, hogy az állam lehet hasznos, szolgálhatja a magyar embereket, a politika pedig lehet értelmes munka és egyben egy szép hivatás is. – Ünnepelnünk kellene, de nem tudjuk jó szívvel megtenni, mert ha körbenézünk az országba, látjuk, hogy baj van – mondta a politikus, aki szerint a másik oldal azon élcelődik, hogy kórházakba járnak és gyermekotthonokba visznek ajándékot. Márpedig minden politikusnak kutya kötelessége lenne felhívni a figyelmet arra, hogy milyen állapotok vannak kórházakban, vasúti várókban, falvakban, városokban. Sajnálja is a Fidesz szavazóit, hogy politikai vezetőjük nem megy az emberek közé, csak kordonok mögött érzi jól magát. A DPK-gyűléseket nézve szekunder szégyenük lehet azt kérdezve, hogy ez lett a polgári Magyarországból? Hiába konferálták fel Orbán Viktort azzal, hogy bárki kérdezhet tőle, ez nem igaz, ő és propagandája pedig hazudik reggel, délben és este. Utalt arra is, hogy hiába van bírósági tiltás, még mindig terjesztik a Tiszát lejárató kiadványt.

Megköszönte egyúttal azoknak, akik segítettek ajándékokkal és adományoknak a legelesettebbeknek, hogy legyen ünnepe mindenkinek.

Magyar Péter a gyermekvédelem összeomlásával folytatta: „Orbán Viktor és a Fidesz végig nézte, hogy az elmúlt években több ezer gyermeket bántalmaznak, megvernek, megaláznak, megerőszakolnak, éheztetnek”. Nem bűnözőket, nem javítóintézetekben lévőket, hanem állami gyermekotthonokban élőket. Felidézte múlt vasárnapi tüntetésüket, ahol ők kértek bocsánatot a kormány helyett. A Tisza 113 nap múlva átveszi a kormányzás felelősségét – fogalmazott a pártelnök, hozzátéve, hogy mindent megtesz azért, hogy ilyen szörnyűségek többé ne történhessenek meg. Addig is elindították a gyermekvédelmi forró drótjukat.

Amikor már azt lehetett hinni, hogy a szégyen nem lehet hatalmasabb, jött Lázár János és leszlovákozta felvidéki képviselőjelöltjüket. Ezzel nem csak egy embert alázott meg, hanem a határon túl élő magyarok milliót is. Erről ráadásul Orbán Viktor hallgat. Itt kitért arra is, hogy a kormány szerint az ellenzékiek poloskák, eltaposandó rovarok. – Egyet tudok nektek üzenni: szégyelljétek magatokat – mondta. – Ugye nem hagyjuk, hogy egy Lázár János kétségbe vonhassa egy Felvidéken született magyar honfitársunk magyarságát? Ugye nem hagyjuk, hogy Orbán Viktor szó nélkül tűrje, hogy a szlovák szocialista haverja börtönnel fenyegesse azokat, akik bírálni merészelik a magyarokat kollektíven megbélyegző Benes-dekrétumokat? – tette el a kérdéseket. Egy valódi nemzeti kormány azonnali távozásra szólítaná fel a nagykövetet. Bár ehhez az kellene, hogy ne orosz hekkerek irányítsák a magyar külügyminisztériumot.

Magyar Péter ezután több, határon túl született képviselőjelöltjüket is a színpadra szólította, majd a Tisza vezetőit, „a szabadság valódi vándorait”. A Tisza ugyanis – mint fogalmazott – kiáll a felvidéki magyarokért, kezdeményezték az Európai Parlamentben, hogy szólítsák fel a szlovák államot a kisebbségi tulajdonhoz és a szólásszabadsághoz való jog tiszteletben tartására. Ezt Orbán Viktor európai pártcsaládja, az európai patrióták akadályozták meg. – Vajon hányszor árulja még el a Fidesz a külhoni magyarokat? – tette fel a kérdést. Mindenkit, határon innen és túl szavazásra biztosított, hogy üzenjék meg: nem kérnek többet a megalázásból, a kirekesztésből, az árulásból és a szlovákozásból. Leszögezte, hogy a Tisza-kormány minden magyart képviselni fog.

A politikus szerint sorsdöntő napok és hetek előtt állunk, ezért azt kérte, hogy az emberek akár a karácsonyi asztalnál is beszélgessenek arról, hogy a Tisza a valódi békéért dolgozik, megvédi az illegális migrációtól Magyarországot, adókat fog csökkenteni és nyugdíjat emelni.

A rendezvényre a Fideszhez kötött Nélküled című dalra vonult be Magyar Péter, oldalán Borbély Alexandrával és a „leszlovákozott” Strompová Viktóriával. Borbély Alexandra a színpadon is felszólalt, azzal kezdve, hogy Szlovákiában született, de magyar. Szlovákiában sokszor rászóltak, hogy ne beszéljen magyarul, ezért alig várta, hogy Magyarországon az anyanyelvén beszélhessen. És bár bírálták az akcentusa miatt, itt lett színész, itt születtek a gyermekei és végre elhitte, hogy igazi magyar. – És akkor jön egy János, aki ezt az egészet megpróbálja lerombolni. De én tudom, hogy Lázár János nem Magyarország. Magyarország nekem a Tisza – fogalmazott. Strompová Viktória is felszólalt, méghozzá Lázár Jánosnak üzenve: „Kedves János! Milyen szép lenne, ha úgy beszélhetnénk, hogy egymás szemébe nézünk, magyar a magyarnak.” – Magyar vagyok, így születtem, így gondolkodom, így álmodom. Amikor pár napja leszlovákozott, nem csak egy szót vágott hozzám, megpróbálta elvenni a múltamat – mondta.

Strompová Viktoria (Fotó: Magyar Hang/Horváth Attila)

Olvasd tovább itt: hang.hu