Márki-Zay Péter (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)
Facebook-oldalán reagált a volt köztársasági elnök, Áder János szegedi, DPK-gyűlésen tartott beszédére Hódmezővásárhely polgármestere. A kormánypárti rendezvényt Lázár János és Orbán Viktor előtt a korábbi államfő nyitotta, aki ezúttal a legkevésbé sem visszafogott beszédet mondott, helyette elmondta, az elmúlt tizenöt évben mi minden épült és fejlődött, oktatástól egészségügyön és kultúrán át a sportig. Áder nem spórolt a kemény kifejezésekkel sem, amikor a korábbi állapotokat kellett jellemezni, olyanokat mondott például, hogy a Ligetvédők szerinte egy patkánytanyát védtek.
Márki-Zay Péter a Facebook-oldalán úgy kommentálta Áder beszédét: „Nagy bajban a Fidesz, ha már az adófizetők pénzén eltartott Ádert is harcba kell állítaniuk.
Vége van, fiúk!”
A szegedi DPK-rendezvényről szóló cikkünket itt olvashatják.
Olvasd tovább itt: hang.hu
