„Mi egy kormányzópárt vagyunk, és a mi programunk nem papíron van, hanem az életben” – fogalmazott Orbán Viktor még december 6-án, a Digitális Polgári Körök (DPK) kecskeméti rendezvényén, miután Csiszár Jenő felolvasta az előzetesen beküldött nézői kérdést: mikor ismerteti végre a Fidesz a gazdasági programját? A felvetés nem volt előzmény nélküli, hiszen a beszélgetés során a miniszterelnök a „Tisza-terv” gazdasági vonatkozásait kezdte elemezni, tipikus baloldali megszorítócsomagként jellemezte, és az ötvenes évek padlássöprésének gyakorlatával állította párhuzamba azt. Mindezt annak ellenére tette, hogy Magyar Péter a kezdetektől tagadja, hogy bármi közük lenne a kormányoldalon bemutatott dokumentumokhoz.
Orbán Viktornak egyetlen mondattal sikerült hárítania és támadnia, az újrakeretezéssel azonban azt is világossá tette, hogy a Fidesznek nincs, és nem is lesz klasszikus értelemben vett gazdasági programja. A válasz valójában nem volt meglepő: 2010 óta a gazdaságirányítást alapvetően politikai szempontok vezérlik, a döntéshozatal taktikai lépéssorozatokra és ad hoc intézkedésekre épül. Ezzel párhuzamosan a miniszterelnök egyre inkább a „nemzeti atya” szerepét ölti magára. Ebben a paternalista hatalomfelfogásban nem terveket kell felmutatni, hanem tekintélyt –
a „program” nem egy számonkérhető dokumentum, hanem maga a vezető.
A DPK rendezvénysorozat december 13-án Mohácson folytatódott, ahol a kormányfő még nyíltabban mutatta meg, hogyan működik a program nélküli kormányzás. Gazdasági célokról és konkrét tervekről ezúttal sem esett szó, annál többet beszélt viszont sorsról, küldetésről, túlélésről és saját történelmi szerepéről. A beszédet a háborús metaforák és az állandó küzdelem logikája uralta, ebben a világképben pedig valóban értelmetlenné válik programokról beszélni: háborúban nem programot írnak, hanem vezért követnek.
Ritkán lesz orvosból miniszterelnök-jelölt – Milyen vezető kell a magyaroknak?
Látomás és indulat címmel szervez nyilvános vitát december 16-án a Méltányosság Politikaelemző Központ. Erős, karizmatikus vezetőt látnak szívesen az emberek, vagy épp az ellenkezőjét: pragmatikus-technokratikus vezetőt, aki ügyeket intéz? Ez a vitairat Orbán Viktor és Magyar Péter vezetői karakterét helyezi kontextusba.
Különösen árulkodó volt Orbán Viktor azon mondata, miszerint majd ha 30 éve kormányoztak, akkor leszünk gazdagok. A kijelentés rávilágított a rendszer belső logikájára: a gyenge gazdasági teljesítmény nem kudarcként jelenik meg, hanem időigényes ígéretként van újrakeretezve, a jólét pedig nem tervekhez, hanem hatalmi folytonossághoz kötődik. Vagyis minél tovább marad a kormánypárt, annál igazabbá válik mindaz, amit állít.
A gazdaság padlón, a kormányfő mégis erősödik
A kormányfő és kommunikációs gépezete nem véletlenül próbálja körmönfont módon átkeretezni a valóságot: a nemzetgazdaság helyzete élesen rácáfol arra, hogy amit „az életben” csinál a kormány, valóban sikertörténet lenne. Az elmúlt három-négy évben több iparág is súlyos gondokkal küzdött, a beruházások jelentősen visszaestek, az infláció európai rekordokat döntött, ami érzékelhető reálbércsökkenést és széles körű életszínvonal-romlást eredményezett. A magyar gazdaság lényegében 2022 közepe óta stagnál, negyedéves alapon alig mutat bármiféle dinamikát, az idei GDP-növekedés pedig épphogy nulla fölött van.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
