Bajszosan jelent meg vasárnapi videójában Lázár János – az építési és közlekedési miniszter egy interjúrészletet szerkesztett át, amikor épp arról beszélt, hogy miért nincs bajusza. A tárcavezető korábban elmondta, hogy nem merült fel még ez a lehetőség, megjegyezve: „a feleségem nem örülne, azt hiszem, ha bajszos lennék”.
Mint írtuk, Lázár János építési és közlekedési miniszter Lentulai Krisztián vendége volt. A saját politikai közösségével szemben gyakran kritikákat megfogalmazó politikus most is mondott néhány érdekes dolgot. A magánrepülőzést és -hajózást hülyeségnek nevezte, és azt is elmondta, hogy mi lenne az oka annak, ha a Fidesz 2026-ban elveszítené a választást.
A tárcavezető vasárnap a közösségi oldalán közzétett egy videórészletet a műsorból, amikor arról kérdezték, hogy miért nincs bajusza.
Nem vagyok annyira komoly ember. Nem merült fel még ez a lehetőség. A feleségem nem örülne, azt hiszem, hogyha bajszos lennék
– fogalmazott az építési és közlekedési miniszter, aki azonban a videóban már bajusszal látható. „Ezen nem akasztjuk össze a bajszunkat!” – írta a posztja mellé Lázár János.
(Borítókép: Lázár János 2024. december 10-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
