A megalapozott gyanú szerint a támadó 15 éves lány 2025. december 20-án hajnalban, egy VI. kerületi szórakozóhely, a Peaches & Cream előtt dulakodni kezdett egy másik 15 éves lánnyal. Ekkor több ismerősük is jelen volt. Amikor a sértett a földre került, egy 17 éves lány kifosztotta a megtámadottat, kivette a táskájából a mobiltelefonját.
Ezután a 17 éves lány és egy 18 éves – már nagykorú – társa is bekapcsolódott a bántalmazásba. Ez alatt a 15 éves támadó elővett egy kést, majd azzal megszúrta a sértett mellkasának bal oldalát, életveszélyes sérülést okozva. Ezután a támadó trió és még két társuk autóval elmenekült a helyszínről, majd a késtől is megszabadultak – közölte Fővárosi Főügyészség vasárnap.
A nyomozást folytató Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai egy órán belül őrizetbe vették a három támadó lányt, illetve társaikat is előállították.
A Fővárosi Főügyészség a 15 éves lánnyal szemben emberölés bűntettének kísérlete, társaival szemben csoportos garázdaság és emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás,
a telefont elvevő fiatal ellen ezen túl kifosztás megalapozott gyanúja miatt is indítványt tett a letartóztatásra. Az ügyészség álláspontja szerint a szökés-elrejtőzés, a bizonyítás befolyásolásának a veszélye és a bűnismétlés kockázata csak így zárható ki.
A 18 éves, vagyis fiatal felnőtt lányt korábban, fiatalkorúként felfüggesztett büntetésre ítélték. A gyanúsítottak letartóztatásának kérdésében a nyomozási bíró várhatóan a holnapi napon dönt.
Olvasd tovább itt: index.hu
