Index – Belföld – Meglepő részletek derültek ki a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának önéle…

Index – Belföld – Meglepő részletek derültek ki a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának önéle…


Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsított volt igazgatójának 2015-ös önéletrajzának részleteit hozta nyilvánosságra a 444, a „Szakmai bemutatkozás” című fejezetben meseszerűen írja le a felnövésétől kezdve a szakmai sikereit.

Józsefvárosban nőttem fel, a Molnár Ferenc tolla által jól ismert Füvészkert közvetlen szomszédságában, egy három utcával határos, kalandokat rejtő telepen, ahol édesanyám révén volt szolgálati lakásunk

– kezdte Juhász, majd a lakótelepről elmélkedett, szerinte a „téglakerítés nem csak telekhatár volt, hanem két eltérő lét határa”, utalva a társadalmi különbségekre.

[…] a barátságok s szerelmek minden környékbeli gyerek számára ugyanazon grundokon szövődtek. Az elfogadást, mint alapértéket, otthon tanultam, bárkit is vittem haza, anyám mindig jó szóval, meleg teával invitálta, és ha az élet úgy kívánta, volt helye az asztalnál is

– folytatta az egykori intézetigazgató.

A lap az exigazgató 2014-es önéletrajz-változatát is megszerezte, a két dokumentumban sok tartalmi eltérés nincs, de eddig nem látott szakmai lépcsőket mutat be az egykori vezetőről, aki ekkortájt már a Szőlő utcai javítóintézetet vezette.

Akadnak meglepő újdonságok is

2000 és 2001 között például a Szociális és Családügyi Minisztériumban, illetve az Ifjúsági és Sport Minisztériumban vállalt munkát. Ebben az időszakban a Nemzeti Stratégia a Kábítószer Probléma Visszaszorítására szakmai anyag előkészítésében szintén részt vett. Ezt követően csak 2010 után, a második Orbán-kormány felállásakor kapott ismét minisztériumi állást.

2010-től 2011-ig a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak dolgozott, majd 2011 augusztusában nevezték ki a Szőlő utcai intézet élére.

Majd 2012-ben a „Szőlő utcában szerzett tapasztalatokkal felvértezve” elvállalta a „Javítóintézeti ellátás biztosítása fiúk részére a Dunántúlon” című szakmai program véghezvitelét.

Önéletrajzát az alábbi sorokkal zárta: „A szervezeten keresztül újabb személyek lépnek be a viszonyítási és kapcsolati rendszerembe, akik akár mint munkatársak, akár mint gyerekek a tényleges interperszonális kapcsolatokon keresztül válnak az elköteleződés, ragaszkodás, segíteni akarás, immáron kétirányú folyamatának részesévé. Az intézmények felé való elköteleződés a struktúra jobbítása, eredményesebb működtetése, akár fejlesztése nyomán realizálódik szakmai életutamban, melynek kutatások, nemzetközi kapcsolódások, vagy bármely más aktuálisan kihívást jelentő szakmai munkában való részvétel ad extra potenciált”.

Mint  ismeretes, több mint húszévnyi figyelmeztetés, tanúvallomás, névtelen bejelentés és szakmai aggály után idén májusban  letartóztatták Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját. A gyanú szerint élettársával több nehéz sorsú, a gyanúsítással érintett időszakban már nagykorú fiatal helyzetét – a tőlük való anyagi és érzelmi függését – kihasználva prostitúciós tevékenység folytatására, és az abból származó bevétel átadására bírta rá.

(Borítókép: Juhász Péter Pál 2024. szeptember 12-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)