Kétezer teherautó és kamion is lehet a fuvarozók hétfői tüntetésén a szervező szerint

Kétezer teherautó és kamion is lehet a fuvarozók hétfői tüntetésén a szervező szerint



Kétezer teherautó és kamion is lehet a fuvarozók hétfői tüntetésén, ami az M3-as felől érkezik Budapestre – erről beszélt Orosz Tibor, a fuvarozók érdekvédője az RTL Híradójának. A demonstráció szervezője a közlekedés totális káoszára számít. A tervek szerint a menet délben az Árpád hídon Budára vonul, majd onnan a Hősök terére.

A fuvardíj-ügy fordulatairól mi is beszámoltunk. Az MTI pénteken arról írt, hogy megállapodás született a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium és a fuvarozók szakmai érdekképviseleti szervezetei között – utóbbiak korábban levéllel fordultak a miniszterelnökhöz a január 1-jétől érvényes új, jelentősen megnövekedett teherforgalmi útdíjak ügyében, amelynek következtében péntek délután meghallgatta a szaktárca az érintett szervezetek képviselőit.

Ehhez képest másnap kiderült, hogy Lázár János nem csak a gazdálkodókat tömörítő Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségét hagyta ki az egyezkedésekből, de még a megállapodást elvileg aláíró fuvarozók is bejelentették, hogy tüntetni fognak az útdíjemelés ellen.

A tüntetést szervező Orosz elhatárolódott a megállapodástól, és bejelentette, hogy kihátrálnak az eredetileg őket képviselő Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete mögül. Facebook-videójában emlékeztetett arra is, hogy az MKFE elnöke Barna Zsolt, a Waberer’s vezérigazgatója, a Waberer’s pedig “Tiborcz Istváné, aki a miniszterelnök veje, innentől rakja össze mindenki, hogy ki kinek az érdekeit képviseli”.

Vasárnap a minisztérium arról adott ki közleményt, hogy „igenis van” megállapodás a fuvarozókkal, és hogy értetlenül állnak az ezt figyelmen kívül hagyó „egyéni akciókkal szemben”, amelyek szerintük így próbálják megzavarni „az ünnepekre készülő ország lakosságának nyugalmát”.

A vita hátteréről itt írtunk részletesen:

2026 jól kezdődik: Lázár János szállítmányozási káoszt főzött ki januárra

Az útdíjak jelentősen emelkednek, a közúti fuvarozók áraik emelése nélkül képtelenek tovább működni, de egyelőre azt sem tudják, pontosan mekkora emelést kellene elfogadtatniuk a megrendelőikkel. A szaktárca karácsony előtt két nappal ül le velük. Közben kivezetik a vasúti egyeskocsi-fuvarozás támogatását, ez 11 vasúttársaság 700 megrendelőjét érinti.

Olvasd tovább itt: hvg.hu