Lázárék szerint „igenis van” megállapodás a fuvarozókkal

Lázárék szerint „igenis van” megállapodás a fuvarozókkal



A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium szerint “igenis van” megállapodás a fuvarozókkal – erről adott ki közleményt vasárnap a tárca.

A fuvardíj-ügy fordulatairól mi is beszámoltunk. Az MTI pénteken arról írt, hogy megállapodás született az ÉKM és a fuvarozók szakmai érdekképviseleti szervezetei között – utóbbiak korábban levéllel fordultak a miniszterelnökhöz a január 1-jétől érvényes új teherforgalmi útdíjak ügyében, amelynek következtében péntek délután meghallgatta a szaktárca az érintett szervezetek képviselőit.

Ehhez képest másnap kiderült, hogy Lázár János nem csak a gazdálkodókat tömörítő Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségét hagyta ki az egyezkedésekből, de még a megállapodást elvileg aláíró fuvarozók is bejelentették, hogy tüntetni fognak az útdíjemelés ellen. Szombat este a Telex írta meg, hogy a fuvarozók érdekvédője, Orosz Tibor Facebook-videójában sérelmezte, hogy a megállapodásról kaptak hírt az ÉKM és az eredetileg őket képviselő Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) között, ezért hétfő estére tüntetést hirdetett. Orosz elhatárolódott a megállapodástól, olyannyira, hogy bejelentette: kihátrálnak az MKFE mögül. Emlékeztetett arra is, hogy az MKFE elnöke Barna Zsolt, a Waberer’s vezérigazgatója, a Waberer’s pedig “Tiborcz Istváné, aki a miniszterelnök veje, innentől rakja össze mindenki, hogy ki kinek az érdekeit képviseli”.

A minisztérium vasárnapi közleménye alapján pénteken hét fuvarozói szervezet képviselőivel írt alá megállapodást. Azt is írják, hogy minden fuvarozói szervezettel megegyeztek, egyet kivéve. “Az ÉKM értetlenül áll a megállapodást figyelmen kívül hagyó egyéni akciókkal szemben, amelyek a fuvarozókkal kötött megállapodást figyelmen kívül hagyva próbálják megzavarni az ünnepekre készülő ország lakosságának nyugalmát”, fogalmaznak.

Hozzátették, a fuvarozókkal december 19-én megkötött megállapodás széleskörű szakmai konszenzuson nyugszik, hiszen azt az MKFE mellett a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT-Hungary), a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége, a Logisztikai Egyeztető Fórum, az Országos Kereskedelmi Szövetség, a Magyar Szállítmányozók Szövetsége és az Autós Nagykoalíció is aláírta.

“A megállapodás célja, hogy a hazai fuvarozók versenyképességét szem előtt tartva folyamatos együttműködés valósuljon meg az ágazat képviselői és a szaktárca között. A célok közösek abban a tekintetben, hogy a nemzetközi tranzitforgalom minél nagyobb mértékben a 2× sávos úthálózaton bonyolódjon le. Ez növeli a közlekedésbiztonságot és a lakosság számára okozott tehertételt is lényegesen mérsékli”, részletezik.

Tájékoztatásuk szerint a megállapodás aláírásával a fuvardíjak méltányos emelése valósul meg 2026-ban. A díj két részletben emelkedik: január 1-től 4,3 százalékos mértékben, majd március 1-jétől a 2025-ös díjhoz képest összesen 35 százalékra kiegészítve, a fuvarköltségek kiszámíthatósága érdekében pedig december 19-től elérhetővé vált az útdíjkalkulátor. “A felek támogatják a magyarországi tranzithálózat kijelölését annak érdekében, hogy az áthaladó forgalom döntő részben 2× sávos útvonalon történjen; a térségi teherforgalmi korlátozásokat negyedévente a szakmai szervezetek bevonásával felülvizsgálják; újabb intézkedések történnek a fuvarozók munkáját befolyásoló adminisztratív terhek csökkentése (bírságriasztás, hibás regisztrációk javíthatósága) érdekében; és a felek közösen kezdeményezik a minimális fuvardíjra vonatkozó szabályok egyszerűsítését”, sorolták fel.

A vita hátteréről itt írtunk bővebben:

2026 jól kezdődik: Lázár János szállítmányozási káoszt főzött ki januárra

Az útdíjak jelentősen emelkednek, a közúti fuvarozók áraik emelése nélkül képtelenek tovább működni, de egyelőre azt sem tudják, pontosan mekkora emelést kellene elfogadtatniuk a megrendelőikkel. A szaktárca karácsony előtt két nappal ül le velük. Közben kivezetik a vasúti egyeskocsi-fuvarozás támogatását, ez 11 vasúttársaság 700 megrendelőjét érinti.

Olvasd tovább itt: hvg.hu