Dudálva haladnak az útdíjemelés ellen tiltakozó kamionosok Budapesten

Dudálva haladnak az útdíjemelés ellen tiltakozó kamionosok Budapesten


(Forrás: Facebook / Több mint kamionos)

Dudálva haladnak az útdíjemelések ellen tiltakozó kamionosok, akik már Budapesten haladnak. A Hősök terére viszont már „csak” 50 kamiont engednek be a rendőrök. Ez azzal jár együtt. hogy a többi kamion körbemegy a városon, s úgy hajt vissza az M0-s autóútra.

Az MTI még pénteken azt írta, hogy megállapodás született a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium és a fuvarozók szakmai érdekképviseleti szervezetei között – utóbbiak korábban levéllel fordultak a miniszterelnökhöz a január 1-jétől érvényes új, jelentősen megnövekedett teherforgalmi útdíjak ügyében, amelynek következtében péntek délután meghallgatta a szaktárca az érintett szervezetek képviselőit.

Ehhez képest másnap kiderült, hogy Lázár János nemcsak a gazdálkodókat tömörítő Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségét hagyta ki az egyezkedésekből, de még a megállapodást elvileg aláíró fuvarozók is bejelentették, hogy tüntetni fognak az útdíjemelés ellen. A tüntetést szervező Orosz Tibor elhatárolódott a megállapodástól, és bejelentette, hogy kihátrálnak az eredetileg őket képviselő Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete mögül. Facebook-videójában emlékeztetett arra is, hogy az MKFE elnöke Barna Zsolt, a Waberer’s vezérigazgatója, a Waberer’s pedig – így Orosz – „Tiborcz Istváné, aki a miniszterelnök veje, innentől rakja össze mindenki, hogy ki kinek az érdekeit képviseli”.

Hadházy Ákos független képviselő szerint „Lázár már akkor megijedt, amikor meghallotta a mai tüntetés hírét. Már ’csak’ 35 százalékkal akarja emelni az útadót 50 százalék helyett. De a fuvarozók tudják, hogy ha elég kitartóak lesznek, fogja Lázár még lejjebb is adni. Nem tehetnek máshogy, hiszen tudják, mire megy ki a játék: a hatalom már eddig is a csőd szélére küldte őket és a cél, hogy a becsődölt vállalkozásokat Mészárosék és Tiborczék szerezzék meg” – írta a Facebookon.

A Police.hu szerint a tüntetés később, délután kettő és este nyolc óra között torlódásokat, forgalmi akadályokat okozhat Budapesten is. A kamionosok a tervek szerint ezen az útvonalon fognak vonulni: M3 bevezető – Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út – Batthyány utca – M0-s autóút – Megyeri híd – M3-as autópálya – M3 bevezető – Kós Károly sétány – Állatkerti körút – Hősök tere.

Olvasd tovább itt: hang.hu