Totális káosz várható a budapesti közlekedésben holnap – állítja az RTL Híradó beszámolója szerint a fuvarozók tüntetésének szervezője, aki kétezer teherautóra és kamionra számít. A januártól jelentősen megemelt útdíj ellen tiltakoznak. Az M3-as felől érkeznek a fővárosba, majd délben az Árpád hídon átmennek Budára, és a tüntetés a Hősök terén ér véget.
Gyűlés miatt 2025. december 22-én 14 óra és 20 óra között az M3 bevezető – Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út – Batthyány utca – M0-s autóút – Megyeri híd – M3-as autóút – M3 bevezető – Kós Károly sétány – Állatkerti körút – Hősök tere útvonalon – az ünnepek miatt megnövekedett járműforgalmon túl – fokozott torlódásra és forgalmi akadályokra lehet számítani
– közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hangsúlyozva, hogy a közlekedők megértését és türelmét kérik, és aki teheti, kerülje el a jelzett útvonalat a gyűlés idejére.
„Értetlenül áll” a helyzet előtt a minisztérium
Mint írtuk, egy fuvarozói érdekvédő vitatta a közlekedési minisztérium és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete között bejelentett útdíj-megállapodás érvényességét, azt állítva, hogy a fuvarozók nem adtak felhatalmazást annak elfogadására. Közlése szerint az egyeztetésen elhangzott ajánlatot a jelen lévő fuvarozók elutasították, ennek ellenére az MKFE aláírta a megállapodást.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) szerint hét fuvarozói szervezettel meg tudott állapodni, csak eggyel nem. „Az ÉKM értetlenül áll a megállapodást figyelmen kívül hagyó egyéni akciókkal szemben, amelyek a fuvarozókkal kötött megállapodást figyelmen kívül hagyva próbálják megzavarni az ünnepekre készülő ország lakosságának nyugalmát” – közölték.
Amint azt korábban az Indexen megírtuk, a minisztérium tájékoztatása szerint a megállapodás aláírásával a fuvardíjak méltányos emelése valósul meg 2026-ban (a díj két részletben emelkedik: január 1-től 4,3 százalékos mértékben, majd március 1-jétől a 2025-ös díjhoz képest összesen 35 százalékra kiegészítve); a fuvarköltségek kiszámíthatósága érdekében 2025. december 19-től elérhetővé vált az útdíjkalkulátor; a felek támogatják a magyarországi tranzithálózat kijelölését annak érdekében, hogy az áthaladó forgalom döntő részben 2×2 sávos útvonalon történjen; a térségi teherforgalmi korlátozásokat negyedévente a szakmai szervezetek bevonásával felülvizsgálják; újabb intézkedések történnek a fuvarozók munkáját befolyásoló adminisztratív terhek csökkentése (bírságriasztás, hibás regisztrációk javíthatósága) érdekében; és a felek közösen kezdeményezik a minimális fuvardíjra vonatkozó szabályok egyszerűsítését.
(Borítókép: Máthé Zoltán / MTI)
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
