Kovács Zoltán (Forrás: Kovács Zoltán/Facebook)
A Násfa-Hunyor Kft., Szikora Linda, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár feleségének cége, habár az elmúlt öt évben egyetlen fillér árbevételt sem termelt, mi több, a veszteségei a saját tőkét is folyamatosan apasztották, meg tudott szerezni egy jóval nagyobb céget, s rá nem sokkal már több százmilliós megbízást is kaptak – írta meg a Hvg.hu.
Az évtizedes múlttal rendelkező, 700 főnyi alkalmazottal működő Profi-Komfort Kft.-ben , vagyis egy takarító- és építményüzemeltető cégben Szikora tavaly szeptemberben szerzett 33 százalékos tulajdonrészt. A taggyűlés az addigi tulajdonosi struktúra átalakítása után döntött arról, hogy Szikora Linda 6,6 millió forintos készpénzes törzsbetéttel taggá válhat. Idén július elején pedig Szikora egyszemélyes cége, a Násfa-Hunyor Kft. megvásárolta a két korábbi tulajdonostárs, Böcskei Gábor és Kántor Tibor üzletrészét. (Utóbbi az APEH (ma NAV) elnökhelyetteseként Simicska Lajos munkatársa volt, mellesleg Kántor volt az, aki a nevére vette 2010-ben Pintér Sándor cégét, a Civil Zrt.-t, miután bejelentették, hogy a politikus-üzletember belügyminiszter lesz a Fidesz-kormányban.) Böcskei és Kántor kivásárlásával a Profi-Komfort teljes egészében a Szikoraé lett, az ügyvezetői feladatokat szintén ő vette át – áll az Angel Marianna által írt cikkben.
Novemberben aztán a Semmelweis Egyetem több részre bontva írt ki eljárást különböző klinikai telephelyek takarítására. A XII. kerület és Budakeszi határán fekvő Orvosi Rehabilitációs Tömb Rehabilitációs Klinikájára (korábbi nevén Orvosi Rehabilitációs Intézet, ORI) vonatkozó részt a Profi-Komfort Kft. nyerte el évi nettó 282 millió forintos árral: az ajánlat havi nettó 22,5 millió forintos átalánydíjat tartalmaz, emellett külön egységárakat határoztak meg az eseti takarításra, az ablaktisztításra, a fertőtlenítésre, valamint az egyes speciális tisztítási feladatokra. A megbízás időtartama időtartama 12 hónap.
„A cég számára nem ismeretlen terep ez, több kórházban is végzett már ilyen munkát – 2016-ban azonban országos figyelmet kapott egy sajnálatos, kínos eset: a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház egyik női mosdójában több napig feküdt egy természetes halállal elhunyt személy holtteste, mire rátaláltak, noha a mellékhelyiségek takarítását elvileg napi rendszerességgel kellett volna elvégezni. Ekkor már évek óta a Profi-Komfort takarította az intézményt” – áll a cikkben, amely szerint arra, hogy miből vett át Szikora Linda, illetve a Násfa-Hunyor Kft. egy ekkora vállalkozást, a nyilvánosan elérhető adatok nem adnak magyarázatot.
További fontos részletek itt érhetők el.
Olvasd tovább itt: hang.hu
