Kedden minden bizonnyal az idei utolsó kormányülést rendezik meg – jelentette ki a közösségi oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint furcsa év volt az idei, azonban úgy véli, a kormány belföldön minden tervét végrehajtotta. A kormányfő felsorolta a legfontosabb bevezetett intézkedéseket, majd kijelentette, szavak helyett tettekre készülnek. December 23-án 15 óra 30 perctől tartanak Kormányinfót.
„Hamarosan kezdődik a kormányülés. Ha a munka végére érünk, akkor idén az utolsó” – jelentkezett be a közösségi oldalán kedd reggel Orbán Viktor.
A miniszterelnök szerint furcsa volt az idei esztendő, mivel Donald Trump és a világ más politikusainak erőfeszítése ellenére sem sikerült lezárni az orosz–ukrán háborút. Kijelentette, a kormány belföldön minden tervét végrehajtotta.
A kormányfő felsorolta, hogy elindult „Európa legnagyobb otthonteremtési programja”, az Otthon Startot eddig 15 ezren vették igénybe. Hozzátette, bevezették a három- és kétgyermekes édesanyák adómentességét, februárban pedig érkezik a 14. havi nyugdíj első részlete. Kiemelte a családi adókedvezmény megduplázását is.
Kijelentette, 90 milliárdos adó- és bürokráciacsökkentő programot és fix 3 százalékos hitelprogramot indított a kis- és középvállalkozásoknak a kabinet. Végezetül kiemelte a rezsicsökkentés megvédését.
„Szavak helyett tettek. Erre készülünk a mai kormányülésen is” – zárta gondolatait a miniszterelnök. Kedden 15 óra 30 perctől Kormányinfót tartanak „Mit, miért tesz a kormány?” címmel Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő részvételével.
Olvasd tovább itt: index.hu
