
A mai kormányülés legfontosabb értelme az az, hogy egyikőtöknek se kelljen segíteni otthon a porszívózásban – mondta közösségi oldalára feltöltött videójában Orbán Viktor. A miniszterelnök a kormányülést indította ezzel a poénnal, hozzátéve, hogy ezt a gazdag élettapasztalatára alapozza. – Ezt sikerült megoldani – fűzte hozzá viccesen a kormányfő, aki úgy kommentálta a videót: „Porszívózás helyett kormányülés.” Egy képes bejegyzést is megosztott később a miniszterelnök, amelyen az adventi koszorú négy égő gyertyája látható. „Kimaxoljuk – azért még mára is maradt feladat” – írta mellé, célozva arra, ez az utolsó kormányülés már idén.
„Kimaxoljuk – azért még mára is maradt feladat” – írta ezen kép mellé Orbán Viktor, célozva arra, ez az utolsó kormányülés már idén (Forrás: Facebook)
Mint arról az Origo is már beszámolt, a miniszterelnök a keddi kormányülés előtt jelezte azt is, számos olyan döntés született az évben, amelyek már most éreztetik pozitív hatásaikat, ezeket sorolva felhívta a figyelmet arra, hogy:
elindították Európa legnagyobb otthonteremtési programját, amellyel már 15 ezren éltek,bevezették a három- és kétgyermekes édesanyák adómentességét,bevezették, és februárban kifizetjük a 14. havi nyugdíj első részletét,két lépcsőben megduplázták a családi adókedvezményeket,90 milliárdos adó- és bürokráciacsökkentő programot és fix 3 százalékos hitelprogramot indítottak a kis- és középvállalkozásoknak,a nemzetközi szankciós környezetben is megvédték a rezsicsökkentést.
Ahogyan a miniszterelnök fogalmazott az intézkedésekkel kapcsolatban: „És a sort még hosszan folytathatnám. Szavak helyett tettek. Erre készülünk a mai kormányülésen is.”
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
