„Elhalkulnak lassan az ünnepi fénybe öltözött város zajos hétköznapjai, jó lenne, ha mindenkinek jutna a karácsonyi készülődés zsúfolt, teendőkkel teli napjait követő elcsendesedésből, békességből, egymásra figyelésből.” Ezzel indította karácsonyi videóüzenetét Karácsony Gergely főpolgármester.
Mifelénk úgy is: javítóintézet
A főpolgármester elmondta, hogy ég már mind a négy gyertya az adventi koszorúkon, és idén az adventi koszorúnak különös jelentősége van. „Talán sokan nem is tudják, honnan ered ez a hagyomány. Több mint 180 évvel ezelőtt egy hamburgi evangélikus lelkész, Johann Hinrich Wichern egy kocsikereket díszített gyertyákkal karácsony előtt, kezdetben még 24 gyertya égett egy régi hintó fakerekén, négy nagyobb fehér az adventi vasárnapokra, a kicsi pirosak a hétköznapokra.
Karácsony Gergely szerint a gyerekeket akarta felvidítani, a karácsony közeledtének örömére, a világosság eljövetelére emlékeztetni. Azokat az árván maradt, nehéz sorsú, gyakran bizony nehezen kezelhető gyerekeket, akiknek nem adatott meg a feltétel nélküli elfogadás a családban, és akik ezért az általa alapított és vezetett, Vadócháznak is nevezett otthonban éltek.
Igen, az első adventi koszorú egy olyan helyen készült, amit ma úgy nevezünk, gyermekotthon és mifelénk úgy is: javítóintézet.
Karácsony Gergely megfogalmazása szerint a világ nagyot változott azóta, de azok az alapelvek, amelyek alapján Johann Hinrich Wichern lelkész a hamburgi árvákat gondozta, nem változtak.
„Vagy ma sajnos inkább úgy kell mondjuk: nem lenne szabad, sőt tűrhetetlen lenne, hogy változzanak. A bizalom, a megbocsátás és a közösség. És ennyi év után is pontosan úgy kellene lennie, ahogyan azt Wichern lelkész mondta a hamburgi árváknak: »Itt nincs fal, gödör, zár. Itt egy erős lánc kötöz meg téged, akár akarod, akár nem, s ezt szét is szakíthatod, amikor csak akarod. Ezt úgy hívják, szeretet«”
Győzzük le a közönyt
A főpolgármester szerint karácsonyra készülődve célszerű eltöprengenünk azon, mit is jelent az a szó, hogy szeretet. Elie Wiesel amerikai írót idézve azt mondta, „a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny.” Ahhoz pedig, hogy szeretni tudjunk, nem elég nem gyűlölni, mert a szeretet nem a gyűlölet hiánya.
Tudom, hogy könnyebb magunkat megnyugtatni azzal, hogy nem gyűlölünk senkit, mint elvégezni a nehezebb munkát: legyőzni a lelket gúzsba kötő közönyt. Mégis azt kérem, hogy emelkedjünk felül a fásultságunkon, a kimerültségünkön, és győzzük le a közönyt. Ne fordítsuk el a fejünket, ha magára maradt, segítségre szoruló embert látunk az utcán! A szomszédunkban zajló, családokat szétszakító esztelen háborút ne intézzük el egy legyintéssel, hogy ez nem a mi országunk!
– mondta Karácsony Gergely, hozzátéve, ne a közöny, hanem a szeretet vezérelje a gondolatainkat akkor, amikor azt látjuk, hogy állami gondozott gyerekeket bántanak olyan felnőttek, akiknek szeretetet kellene adniuk, akiknek épp a család biztonságát kellene pótolniuk.
A főpolgármester szerint sokak lelkét üli meg most a düh és a felháborodás, a fájdalom és talán a kétségbeesés is: mi lesz velünk, mi tart össze még bennünket, ha a legősibb, a legalapvetőbb, legbensőbb és legmélyebb erkölcsi meggyőződésünket, az ember egyetemes lelkiismeretét éri ilyen sérelem.
Karácsony Gergely alapvető, mindent felülíró, és valójában magától értetődően egyszerű igazságnak nevezte, hogy a gyengéket megvédjük, az elesetteket felemeljük, és szolgáljuk azokat is, sőt elősorban azokat, akik kiszolgáltatottak.
Hogy azok az intézményeink, amelyek a gyengék védelmezésére, a kiszolgáltatottak szolgálatára lennének hivatottak, nem lehetnek soha többé a hatalommal való visszaélés és a cserbenhagyás helyei, olyan helyek, amelyek újratermelik, sőt felerősítik a reménytelenséget és a sorstalanságot
– mondta a főpolgármester, aki azzal folytatta, hogy emelkedjünk felül a fásultságunkon, a kimerültségünkön, és győzzük le a közönyt. „Ne fordítsuk el a fejünket, ha magára maradt, segítségre szoruló embert látunk az utcán. A szomszédunkban zajló, családokat szétszakító esztelen háborút ne intézzük el egy legyintéssel, hogy ez nem a mi országunk.”
Ezt a mondatot elviszi magával
Karácsony Gergely kitért arra, hogy ma Budapesten minden második, 30 év alatti hajléktalansággal élő ember korábban állami gondozott volt, az idősebb hajléktalansággal élők harmada-negyede került az állami gondozásból az utcára, szegénységből a nincstelenségbe, reményvesztettségből a reménytelenségbe.
»Na, szia mentő!« – én ezt a mondatot viszem magammal az ünnepekre, ahogyan a négyéves kisfiú köszönt a telefonba beteg édesanyja mellől, mert tudta, hogyan kell segítséget kérni, és tudta azt is, van kitől. Mindig van kitől. (…) Ha bízhatunk a támogatásra létrehozott intézményekben és ha tudhatjuk, hogy bármikor bekopogtathatunk a szomszédba is, ha segítségre van szükségünk, ez tesz bennünket közösségé.
A főpolgármester hangsúlyozta, hogy Budapest azért ragaszkodik az emberi méltóság egyenlőségéhez, azért ragaszkodik a szolidaritáshoz, „mert a nemzet fővárosa csak így teljesítheti be azt a morális felelősségét, hogy legyen honnan visszatérni, ha egyszer képessé válunk megbékíteni hazát, megbékíteni a lelkünket, és megtalálni újra mindazt, ami nemzetté emel bennünket”.
(Borítókép: Karácsony Gergely 2025. november 28-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Engedd, hogy ez a tematikus ünnepi kötet elkalauzoljon a december titkaihoz, a csendes készülődéshez és a fáradt ünnepi sóhajokhoz.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Olvasd tovább itt: index.hu
