A keddi kormányülés és Kormányinfó közt a kormánytagoknak volt arra is ideje, hogy elmeséljék, hogyan állnak a karácsonyi ajándékok beszerzésével, a készülődéssel. Orbán Viktor nyitotta a sort, aki elmondta, hogy „mindig ki szokott derülni az utolsó pillanatban, hogy valami hiányzik”, de amúgy sincs sokszor olyan érzése az embereknek, hogy minden megvan. „De én tartalékokat szoktam képezni, ha valami kiderülne, hogy nincs meg, akkor is tudom pótolni. Egy kis csoki, egy kis könyv mindig akad, ha az ember valamit elhibázott, hogy kipótolja” – fogalmazott a miniszterelnök.
Hankó Balázsnál és Orbán Balázsnál még semmi nincs meg – de ebből nem általánosítunk a Balázsokra –, utóbbi próbál lavírozni a felesége és a miniszterelnök között, de ez nem könnyű. Ugyanígy Lázár János „sincs még meg”, de hogy minden készen áll-e az ünnepre, azt a felesége és a gyerekei tudják.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Tuzson Bence és Bóka János előtt még szintén utolsó pillanatos vásárlások állnak.
Vannak viszont olyanok is, akik már jobban állnak, így például Vitályos Eszternek már csak pulykaragulevest kell összedobnia, Lantos Csaba energiaügyi miniszter pedig teljesen készen van – mármint az ajándékokkal. „Már megjöttek az unokák és gyerekek, a karácsonyfát ugyan még nem állítottuk fel, de már megvan” – újságolta. ugyanígy Gulyás Gergelynél is már minden megvan, Nagy Istvánéknál pedig már csak a fát kell felállítani.
Orbán Viktor operatőrnek állt
Orbán Viktor egyébként elképesztően termékeny napot tartott a közösségi oldalain, ugyanis a reggeli bejelentkezése után még egy kis kulisszatitkot is megosztott követőivel, melyben a hétfői, Tényeknek adott interjúja kulisszái mögé tekinthettek be az érdeklődők. Orbán Viktor be is állt egy kamera mögé operatőrnek, majd sajtósának, Kaminszki Fannynak felajánlotta, hogy „ha beáll, egy ilyen főzőcskeműsort felveszek magával”.
Ez olyan, mint egy gépágyú, nem?
– váltott egy pillanattal később a kormányfő, és forgott a kamera állványával minden irányba.
Ezután beállt a díszletbe, felhajtott egy pohár vizet, majd arról beszélt, hogy ha kérdezték volna, hogy mi volt a legfontosabb esemény az évben, akkor azt mondta volna, hogy „Dárdai a liláknál”.
(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos Facebook-oldala)
Engedd, hogy ez a tematikus ünnepi kötet elkalauzoljon a december titkaihoz, a csendes készülődéshez és a fáradt ünnepi sóhajokhoz.
MEGVESZEM
![]()
Olvasd tovább itt: index.hu
