Szerda estétől a csapadékzóna gyengül, de csütörtök reggelig síkvidéken nagyrészt vékony hóréteg, míg a Nyugat-Dunántúlon és a magasabban fekvő helyeken vastagabb, akár 5-10 centiméteres hóréteg is kialakulhat.
Csütörtökön legfeljebb helyenként fordulhat elő gyenge csapadék – nyugat felé haladva inkább havas eső, hó formájában. Az északkeleti szelet szerdán nagy területen kísérhetik élénk, főleg északkeleten olykor erős lökések, majd hajnaltól fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2, +3 fok között valószínű, de az északkeleti, kevésbé felhős tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő.
A kontinens északi felén egy nagy kiterjedésű anticiklon található, melynek keleti peremén Európa egyre nagyobb területére szivárog be a hideg, száraz, kontinentális levegő. Szárazföldünk északkeleti felén nagyrészt -10, sőt a Kelet-európai-síkság északi részén -30, -40 fok köré hűl le a levegő. Utóbbi tájakon napközben is kemény fagy van, és emellett az ott örvénylő ciklon sokfelé okoz havazást is. Európa déli részén már változékonyabb és enyhébb az idő. A Földközi-tenger és a Fekete-tenger térségében is egy-egy ciklon található. Ezek jellemzően esővel, záporesővel, a hegyekben havazással járnak együtt. Kontinensünk legmelegebb régiója továbbra is a Mediterráneum, a tengerparti részeken 15 fok körül alakul a maximum, és éjszaka is nagyrészt 5 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
