
A régi magyar karácsonyi szokások a hitről, az összetartozásról és a mindennapok rendjéről mesélnek. Sok hagyomány mára eltűnt vagy csak emlékekben él, mások azonban átalakulva ma is részei az ünnepnek. Ezek a szokások nemcsak a múltat idézik fel, hanem azt is megmutatják, hogyan ünnepeltek elődeink karácsonykor.
A karácsonyi szokások egyike a betlehemezés
Fotó: Fortepa/Göcseji Múzeum, Marandini-Schlemmer hagyatékKarácsonyi szokások: böjt vagy lakoma?
December 24-e, manapság a családi lakomákról is szól az ajándékozás mellett. A szenteste régen viszont szigorú böjti napnak számított, húst ilyenkor tilos volt enni. Az asztalra hal, mákos guba, bab, lencse és aszalt gyümölcs került, hiszen ezek a hiedelem szerint bőséget és gazdagságot hoztak a házhoz. A karácsonyi asztal alá szalmát tettek Jézus jászolára emlékezve, és sok helyen egy egész kenyeret is feltettek, amiből aztán egész évben törtek.
Regölés és betlehemezés
Karácsony környékén a falvakban igazi élet volt. Fiatal fiúk járták a házakat, betlehemeztek, eljátszották Jézus születését, közben énekeltek és verses köszöntőket mondtak. Jelmezbe bújva vitték a karácsony hírét, nem törődve hóval, faggyal, a háziaktól pedig sosem távoztak üres kézzel. Ugyanekkor bukkant fel a regölés is, ami azt jelenti, hogy hangos énekléssel, botok csattogtatásával próbáltak bőséget és szerencsét kérni a következő évre.
Betlehemezők állják körül a karácsonyfát
Fotó: Fortepan/Miklós Lajos
A karácsony előtti időszakhoz szorosan hozzátartoztak a Luca-napi babonák és szokások. December 13-án kezdték el faragni a híres Luca-széket, ami csak karácsonyra készült el, és a hiedelem szerint aki erre állt az éjféli misén, az rögtön kiszúrta a boszorkányokat. Luca-napon rengeteg tiltás és jóslás élt, sokan ekkor próbálták kifürkészni, mit tartogat számukra a következő év.
Mikortól lett divat a karácsonyfa Magyarországon?
Karácsonyfát csak a 19. századtól állítanak Magyarországon, először inkább csak a városi, polgári családoknál, akik elég tehetősek voltak az ilyesmihez. Korábban inkább almával, dióval, mézeskaláccsal díszített ágakat használtak. Az ajándék jelképes volt a kezdetekkor, szerény meglepetéseket adtak egymásnak az emberek, sokszor alma, dió, kézzel készített apróság került a fa alá.
Olvasd tovább itt: ripost.hu
