Puzsér Róbert: Politikusoknak kell felelniük a Szőlő utcai bűnök miatt

Puzsér Róbert: Politikusoknak kell felelniük a Szőlő utcai bűnök miatt


Mikor vette őrizetbe a rendőrség a Szőlő utcai ügy gyanúsítottait? Amikor kiderült a sok mocsok. Letartóztatták Juhász Péter Pált, és kit neveztek ki igazgatónak? A korábbi helyettesét, Kovács-Buna Károlyt, a bűnsegédjét. Ő addig maradt az intézmény élén, amíg nyilvánosságra nem kerültek a felvételek, amelyeken brutálisan bántalmazza a gyerekeket. Jól látszik, hogy a hatalom csak önmagát védi, csak akkor történnek letartóztatások, amikor kiderül, hogy mi zajlott a Szőlő utcában. Akkor hirtelen elkezdik fedezni magukat, és hirtelen elkezd működni az, ami tíz éven keresztül nem működött. Milyen gyorsan dolgozik az igazságszolgáltatás, ha a hatalom érdekelt benne. Amint maguk helyett fel kell dobni valakit, nagyon hatékonnyá válnak – mondja a Kultúrtáj műsorában Puzsér Róbert, aki szerint ugyanakkor nem szabad megállni itt. – Nem elég Juhász Péter Pálnak, Kovács-Buna Károlynak és a bűnsegédjeiknek felelni azért, amit tettek. Rendőri vezetőknek kell felelniük azért, hogy az ügy felderítése nem haladt egy évtizeden át. És politikusoknak kell felelniük azért, mert visszatartották a nyomozást. Mert nyilvánvaló, hogy a rendőrség nem magától döntött úgy, hogy a Szőlő utca ügye nem kerülhet nyilvánosságra. A politika rendelte meg tőlük ezt. Számot kell adni a bűneikről – fogalmaz a műsorban a publicista.

A műsorban szóba kerül az is, hogy:
• Miért nem tud mit kezdeni a Szőlő utcai botránnyal Orbán Viktor?
• Mikor omolhat össze az Orbán-rendszer?
• Miért „mocskosabb” a Szőlő utcai ügy, mint a kegyelmi botrányt elindító bicskei eset?
• Hogyan cselezheti ki Orbán Viktor Magyar Pétert?
• Mit tehet Magyar Péter, ha sarokba szorítják?
• Hogyan és mikor lehetne köztársasági elnök Orbán Viktor?
• Miért nem tud Vlagyimir Putyinná válni Orbán Viktor, és miért veszítheti el ezért a hatalmát?
• Miért lenne jobb helyzetben Orbán Viktor, ha bevezette volna az eurót?
• Miért nem menthetik fel Tuzson Bencét vagy Pintér Sándort?
• Miben hasonlít a 2006-os rendőrattak és a Szőlő utcai botrány?

Olvasd tovább itt: hang.hu