Index – Belföld – Varga Judit szerint hányinger Magyar Péter karácsonyi beszélgetése Szily Nórával

Index – Belföld – Varga Judit szerint hányinger Magyar Péter karácsonyi beszélgetése Szily Nórával


„Hányinger…” – így reagált Varga Judit volt igazságügyi miniszter szombat délután a Facebook-oldalán arra az interjúra, amelyet Szily Nóra készített Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével a napokban. 

Magyar Péter és Varga Judit 18 évnyi kapcsolat és 15 év házasság után, három közös gyermek mellett döntött a válás mellett 2023-ban. Bár kívülről boldog családnak tűntek, a házasságuk valójában már évek óta komoly válságban volt, legalábbis Magyar Péter kegyelmi botrány utáni nyilvános fellépése után ezzel jelentkezett a volt igazságügyi miniszter Hajdú Péter Frizbi című műsorában. 

Amint arról az Index is beszámolt, Varga Judit volt férje Szily Nórával beszélgetett karácsonykor. Magyar Pétert több témában kérdezték, s ő felfedte, hogy a tavaly februári partizános interjúról le akarták beszélni, de mégis bement a stúdióba. Azt is elmondta, miért olvassa és válaszol a hozzászólásokra, továbbá, hogy mikor tört ki az első foga.

A műsorvezető az ünnepekről, a családról, a politikai pályafutása kezdetéről, a partizános interjúról, a közélet változásáról és a gyerekkoráról kérdezte.

A beszélgetésben arról is szó volt, hogy:

  • karácsonykor igyekszik kikapcsolódni, ugyanis vele lesznek majd a gyermekei. Hozzátette, nem volt egyszerű az ünnepek előtti időszak, mivel járta az országot. Arról is beszámolt, hogy jómaga és a Tisza önkéntesei országszerte ételt osztottak;
  • a 2024. februári, Partizánnak adott interjúról le akarták beszélni, édesanyja mellett egy-két ember tudott róla. Előbbi felhívta előtte, de ő nem mondta le a beszélgetést. Az interjút követően azt mondták neki, hogy innentől kezdve menjen végig a kijelölt úton;
  • a kezdetek nem voltak egyszerűek, ugyanis meg kellett tanulnia nem pánikba esni. Kiemelte, korábban legfeljebb 120 ember előtt beszélt, amiből hirtelen több tízezer lett, tulajdonképpen fel kellett lökdösni a színpadra;
  • beszélt arról is, hogy a politika teljesen más, mint 20 évvel ezelőtt volt, akkor elég volt adni egy interjút, majd elküldeni egy közleményt az MTI-nek. Ezt követően haza lehetett menni a családhoz, de ez mára megváltozott, mivel nem egyenlőek a politikai szervezetek erőforrásai, így a vezetőkön van a legnagyobb felelősség;
  • a gyerekkora mozgalmas volt, általános iskolásként több intőt kapott, az első foga pedig egy tömegverekedésben tört ki, azóta is koronája van;
  • a hozzászólásokat azért olvassa gyakran, mivel a közösségi médián kívül nincs más felületük. Úgy véli, 100 döntésbe belefér 10 vagy 20 rossz is;
  • a szülei is Fidesz-szavazók voltak korábban, kiemelte, hogy exbíró édesanyja többször utazott fel több mint 200 kilométert, hogy meghallgassa a beszédeit;
  • összességében nem érzi szörnyűnek a helyzetét, mivel nem kizárt, hogy régóta tartó barátságai értek véget, de alakultak ki újak. Hozzátette, nincs ideje arra, hogy elmenjen velük akár csak két napra kikapcsolódni, de ezt el kell fogadnia, mivel jelenleg mozgalmas életszakaszban van;
  • fontosnak tartja, hogy a különböző generációk beszélgessenek egymással, a fiatalok között is sok a magányos ember. Érdemes akár egymás gondolatait, nézeteit is megvitatni. A pártvezető a nőkre tud igazán számítani a traumák kibeszélésében.

(Borítókép: Varga Judit és Magyar Péter Madéfalván a Szent Anna-kápolnában 2023. január 7-én. Fotó: Veres Nándor / MTI)