Itthon: „Szívesen beszélgetek Önnel is, bár nem vagyok Hajdú Péter”

Itthon: „Szívesen beszélgetek Önnel is, bár nem vagyok Hajdú Péter”



Mint írtuk, Varga Judit egyetlen szóval reagált az interjúra, amit Szily Nóra készített volt férjével, Magyar Péterrel. A Tisza Párt elnöke után maga Szily Nóra is üzent a volt igazságügyi miniszternek, ám mivel az eredeti Facebook-poszt alatt korlátozva a kommentelési lehetőség, ezt saját közösségi oldalán tette meg.

A műsorvezető először elvált, fiúkat nevelő anyaként szólítja meg Varga Juditot, aki a hányinger szóval minősítette az interjút, amit ő három gyermekének édesapjával, vagyis Magyar Péterrel készített.

„Vajon mi volt erősebb érv, minthogy a kamasz fiait óvja ezekben a viharos időkben? Válás után tele vagyunk indulattal, persze! Én is így voltam. De a fiaim érdekeit tettem fókuszba. Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?”  – írja, majd újságírói szerepkörbe lép át, és megjegyzi, ugyan ő nem Hajdú Péter, de szívesen beszélgetne Varga Judittal, szívesen meghallgatná őt. „Igazságügyminiszterként (is) az IGAZSÁGOT tartotta fontosnak, igaz?” – jegyzi meg.

Mint ismert, Varga Judit Magyar Péter politikai szerepvállalása után, 2024 tavaszán interjút adott Hajdú Péternek arról, hogy milyen volt a házassága volt férjével.

Olvasd tovább itt: hvg.hu