
A Karcag TV-nek és a Szoljon.hu-nak adott interjút Orbán viktor miniszterelnök, akit elsőként az M4-es auóút fejlesztéséről kérdeztek. A kormányfő úgy fogalmazott, korábban problémája volt az Alföldnek, hogy elkerülték a gyorsforgalmi utak. A Jászságban ezt megoldottuk, hiszen a térséget sikerült bekötni az M3-asba, Békéscsaba és Kecskemét között is összeköttetést létesítettünk. Ám a kettő közötti terület zárt maradt, ezért az M4-es fejlesztése mindig is az Alföld-programunk középpontjában állt. A Szolnok és Berettyóújfalu közötti szakasz van még hátra, aminek egy része, a Törökszentmiklós–Kisújszállás szakasz most elkészült. Emellett épül még egy karcagi elkerülő.
Orbán Viktor nemrég adta át az M!-es autóút új szakaszát Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
– Nagyjából hatvan kilométer hiányzik az M4-esből, amelynek az elkészültével helyreáll az ország történelmi, kelet-nyugati kereskedelmi útvonala
– mondta a miniszterelnök, aki szerint az útfejlesztés nagyobb beruházásokat is hozhat a térségbe. – A lehetséges világpiaci befektetőkkel való tárgyalásokban a kormány rendszerint „csatasorba áll”, az első beruházói kérdés pedig mindig az, hogy a kérdéses területen van-e megfelelő ipari park és közút. A térségnek eddig is rendelkezésre állt ipari parki infrastruktúrája, most pedig lesz megfelelő közúti bekötése is. Ez esélyt ad arra, hogy a kormány a környékre hozzon beruházásokat. Ugyanakkor a településeknek érdemes tárgyalnia a helyi vállalkozókkal, hogy nekik vannak-e fejlesztési terveik, mert ebben is tud segíteni a kormány. Fontos, hogy helyben szülessenek meg az erre vonatkozó tervek – vélekedett.
Sikeres energetikai megállapodások
Az interjúban Orbán Viktor közölte, az európaiak le akarják választani országaikat az olcsó orosz energiahordozókról. – Ahhoz, hogy Magyarország ezt elkerülje, Washingtonban, Moszkvában és Isztambulban kellett tárgyalnom.
A sikeres megállapodásoknak köszönhetően a magyaroknak a következő években nem kell attól tartania, hogy olyan magas rezsit kell fizetniük, mint a legtöbb európai ország lakóinak
– hangsúlyozta.
Orbán Viktor Washingtonban is tárgyalt energetikai kérdésekről Fotó: Reuters / Fotó: ReutersEurópa háborúpárti
Az Ukrajnának szánt európai háborús kölcsönről a kormányfő azt mondta, Európa vezetőinek többsége ma háborúpárti. Sokan úgy gondolják, hogy egy Ukrajna területén vívott háborúban legyőzhetik Oroszországot. Ezért korábban is sok hadieszközt és pénzt adtak kölcsön az ukránoknak, ráadásul hitelből. Mindenki tudja, hogy ezt az ukránok sosem tudják majd visszafizetni, ezekért a hitelekért végül majd az unió polgáraiknak, az európai cégeknek kell helytállnia.
A legutóbbi EU-csúcson a tagállamok hadikölcsönről döntöttek, de nekünk, magyaroknak – a csehekkel, szlovákokkal együtt – ebből sikerült kimaradnunk. Ezzel hazánk 400 milliárd forintot tudott megspórolni.
Ez akkora összeg, mint amennyibe az M4-es Szolnoktól a román határig tartó szakaszának megépítése kerül.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
