
Karácsonyi interjút készített Szily Nóra Magyar Péterrel, amire szombaton Varga Judit volt igazságügyi miniszter, Magyar volt felesége is reagált. Egyetlen szót írt ki Facebook-oldalára: „Hányinger…”
Varga hányingerezésére szombat este Magyar is reagált a Facebook-oldalán: „Válasz a volt feleségemnek, a három csodálatos gyermekünk édesanyjának egy nappal a szeretet ünnepe után” – írta, majd közzétette Márai Sándortól a Köszönet a nőknek című írást.
Magyar az interjúban arról beszélt, kevesen, az édesanyján kívül csak egy-két ember tudott arról előző év telén, hogy bemegy majd interjút adni a Partizánba, a beszélgetéssel gyakorlatilag a semmiből robbant be a közéletbe. Az interjúban arról is beszélt, felháborította, ahogy a kegyelmi ügy kezelése során a Rogán vezette propagandagépezet elbánt Novákkal és Vargával. Magyar az interjúban nemcsak Rogán tevékenységét, hanem a miniszterelnök családjának gazdagodását is kritizálta.
Magyar azt mondta a Szily Nórának adott, december 26-án megjelent beszélgetésben, hogy azok, akik tudtak róla, hogy interjút fog adni, azt mondták: ne menjen be, de ő mégis bement. „És amikor kijöttem, akkor azt mondták, hogy jó, akkor most már menjél végig az úton. Kicsit olyan ez, mint amikor a szakadék fölött egy kötélen elindul az ember. Onnan nem tudsz visszafordulni” – mondta. A Szily Nórának adott 1,5 órás karácsonyi interjúban Magyar Péter beszél a gyerekkoráról és a fiaival való kapcsolatáról is.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is reagált az interjúra, jelezve, hogy a reakciójának semmi köze Magyar politikai szerepvállalásához, az a személyének szól. A Facebook-oldalán arról írt, Magyar hazudik, és „a szeretet ünnepének hangulatát használtad fel arra, hogy átírd a múltat. A saját (egykori) családod múltját. Arra használtad, hogy elhitesd a közönséggel, milyen nagyszerűen bántál és bánsz velük.” Szerinte Magyar a női szavazókhoz akart szólni, de „piszkos politikai számításból” átírta a múltját, miközben Kocsis szerint korábban sértegette Varga családját.
Varga Magyar felfutásakor, 2024. március 27-én interjút adott Hajdú Péternek, ahol bővebben beszélt magánéletükről. Verbális bántalmazásokról, szobába bezárásról, lökdösődésről, a beszélgetésükről készült hangfelvétel bosszúból történt nyilvánosságra hozásáról is beszélt a 105 perces interjúban. Elmondta többek közt, hogy már 2013-ban megpróbált egyszer elválni a férjétől. Akkor elmentek párterápiára, és megpróbálták rendezni a kapcsolatukat. Bár voltak jó pillanatok is a közös életükben, de a házasságuk második évétől folyamatosak voltak a veszekedések Varga szerint, és emiatt ő sokat panaszkodott a barátainak, szüleinek, rokonainak. Az interjú 2024-ben annak másnapján jelent meg, hogy Magyar Péter nyilvánosságra hozta a hangfelvételét, amiben Varga Judit szerint Rogánék kihúzatták magukat a Schadl-Völner-iratokból.
Olvasd tovább itt: telex.hu
