Körözött férfiakat füleltek le, drogot is találtak náluk a rendőrök

Körözött férfiakat füleltek le, drogot is találtak náluk a rendőrök



A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztály a Bűnügyi Bevetési Osztály közreműködésével december 19-én reggel egy VI. kerületi, Király utcai lakásnál intézkedtek, mert információik szerint ott tartózkodott két körözött férfi. A 45 éves R. Csabát az ingatlan közelében, az utcán, míg az 56 éves N. Sándort a lakásban fogták el. A rendőrök mindkét férfinál kábítószert találtak – írta meg a police.hu.

A rendőrök mindkét körözött férfinál kábítószert találtak 

A 45 éves R. Csaba ellen a bíróság két elfogatóparancsot is kiadott járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetett bűncselekmények miatt, emellett kapcsolati erőszak miatt is körözték. Az 56 éves N. Sándort lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt keresték a hatóságok.

A fővárosi rendőrök mindkét férfit előállították, és kábítószer birtoklása bűncselekmény gyanúja miatt külön eljárást indítottak ellenük. Kihallgatásukat követően R. Csabát büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, míg N. Sándor esetében bíróság elé állításáról intézkedtek.

 

 

 

Olvasd tovább itt: ripost.hu