„A Tisza kiinná a bögréből a kakaót” – Nagy Attila Tibor és Kiszelly Zoltán elemzői évértékelése

„A Tisza kiinná a bögréből a kakaót” – Nagy Attila Tibor és Kiszelly Zoltán elemzői évértékelése



„A Tisza kiinná a bögréből a kakaót” – Nagy Attila Tibor és Kiszelly Zoltán elemzői évértékelése
A Tisza ismertebb figuráinak – ezt franchise managementnek hívom – nagyjából biztosnak ígérkező körzeteket választottak, ahol már korábban nyertek ellenzéki jelöltek egyéniben. De kérdés, hogy egy ilyen ejtőernyős jelöltért, aki a helyi Tisza-szigetek közé érkezik, mennyien lelkesednek. Fotó: Ficsor MártonDigitális tér. A Fidesz saját bevallása szerint is le volt maradva ezen a területen, ezért indította el a digitális polgári köröket, illetve a Harcosok Klubját. Sikeresnek tartják az Orbán Viktor által meghirdetetett „digitális honfoglalást”? N. A. T.: A Fidesznek még biztos hogy erősítenie kell a digitális térben, de 2025 második felére aktívabb, kezdeményezőbb lett ezen a téren. Orbán Viktor kilépett a komfortzónájából, pedig korábban saját bevallása szerint azt sem tudta, hogy a YouTube miről szól. De a környezetében voltak olyan huszonéves fiatalok, akik tisztában vannak a közösségi platformok működésével, és rávehették a miniszterelnököt arra, hogy lépjen ki a megszokott televízió, Kossuth Rádió körből. A digitális polgári köröknek és a Harcosok Klubjának az is a feladata, hogy az algoritmust meg­próbálja úgy befolyásolni, hogy minél több kormánypárti tartalom jelenjen meg a felhasználóknál a platformokon. K. Z.: A tavalyi amerikai elnökválasztás előtt Donald Trump rengeteg helyre elment, podcastokban szerepelt. Ezek egyes műsorvezetők vagy csatorna köré épülnek, és mindegyik más közeget szólít meg. A Fidesz kommunikációja az utóbbi időben kissé elkényelmesedett, láttuk, hogy például sok képviselő és polgármester csak „kopipésztelte” a központi üzeneteket, ami nyilván nem tartalmaz hozzáadott értéket. N. A. T.: Valószínűleg ennek is betudható, hogy a Fidesz miért cseréli le a képviselőjelöltjeit a választókerületek nagyjából egyharmadában. Ezeken a helyeken vélhetőleg az adott képviselő közösségimédia-aktivitásával, annak a minőségével sem lehetett elégedett. K. Z.: Az elkényelmesedés a kommunikációs térben sem jó. A törzsszavazókra való fókuszálás fontos, de a választást a bizonytalan szavazók döntik el. A médiafogyasztásban bekövetkező változást is le kell követni. Még mindig van négy-öt meghatározó csatorna, csak mellettük kialakult több tucat platform, jönnek az influenszerek, akikre odafigyelnek az emberek. A jobboldal sokáig csak reagált az egy lélegzetvétellel rázúdított vádakra, és emiatt defenzívába szorult. Aztán rájött, hogy azt kell csinálni, amit a túloldal már régóta tesz: a vádaskodást egy mondattal rövidre zárni, és inkább kezdeményezni, a fényszórókat pedig a rivális hibáira irányítani. A Harcosok Klubja és a DPK arról is szól, hogy beleállnak a vitákba, és ez mintául szolgálhat a szimpatizánsoknak is.Orbán Viktor Washingtonban novemberbenFotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs FőosztályNyitókép: Mandiner-archív  

Olvasd tovább itt: mandiner.hu