
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója exkluzív interjút adott a Magyar Nemzetnek, amiben többek közt arról is beszélt, hogy a politikai idény valójában csak most fordul rá a döntő szakaszra, és jövő tavasszal a terve szerint ismét megrendezik a CPAC Hungaryt is, amely a nemzetközi jobboldal egyik legfontosabb találkozóhelyévé vált. A főigazgató úgy értékeli, az idei év fókuszában a szuverenitás védelme, az ideológiai küzdelmekben való helytállás, valamint a 2026-os országgyűlési választásra történő felkészülés állt.
Szánthó Miklós szerint a 2025-ös év a lelepleződés éve volt a Tisza Párt számára
Fotó: Mate Krisztian /
Szánthó Miklós szerint Európa egyre súlyosabb kihívásokkal néz szembe:
ma már tehát világosan látszik, hogy súlyos vezetési gond van Európában, ráadásul a felgyülemlett egyéb problémák, a migrációs válság, a közbiztonság romlása, a demográfiai és versenyképességi hanyatlás, a jóléti állam leépülése, a „szélsőjobboldali” pártok felemelkedése egzisztenciális fenyegetést jelent a régi politikai elitekre. És ebből ők a háborút látják kiútnak. Pontosan ez okozza azt a tragédiát, hogy nem veszélyként, hanem lehetőségként élik meg a háborút, és minél több pénzt tolnak bele, annál inkább érzik elkerülhetetlennek az Oroszországgal történő végső összecsapást.
A Magyar Nemzetnek adott interjúban szó esett a belpolitikai eseményekről is. Az Alapjogokért Központ vezetője erről úgy fogalmazott, hogy szerinte nyár eleje óta trendforduló van a magyar politikában.
A baloldali médiagépezet által mesterséges eszközökkel felfújt tiszás lufi elkezdett ereszteni, és nem volt, ami feszítse. Jöttek a botrányok, a kiszivárgott felvételek,
a napvilágra került megszorítócsomag – mely egyébként éppen a Tisza városi, jobb egzisztenciával rendelkező értelmiségi-vállalkozói bázisát érintené a legdurvábban –, a háborúpárti brüsszeli kitartók nyomása egyre nyilvánvalóbbá vált, Magyar Péter beszédei unalomgerjesztőbe fajultak, a közönség elpárolgott. A jobboldal viszont szívós, „terepen” történő és digitális munkával visszavette a kezdeményezést, adóemelési tervek helyett az adócsökkentés valóságát kínálja, kívül tartja Magyarországot a háborún és ellenáll a brüsszeli zsarolásnak. Kiderült, hogy a jobboldalnál csak egy jobb választás van Magyarországon: a jobboldal.
A Tisza Párt által tervezett megszorító csomaggal kapcsolatban elmondta: 2025 a Tisza számára a lelepleződés éve volt: olyan megszorításokra készülnek, amelyekről a Z generáció csak a történelemkönyvben olvashatott.
Olvasd tovább itt: ripost.hu
