Január 3-án Budapesten tüntetnek a Beneš-dekrétumos törvény ellen

Január 3-án Budapesten tüntetnek a Beneš-dekrétumos törvény ellen


Robert Fico (Fotó: Gage Skidmore, Wikimedia)

Korábban Pozsonyban már utcára vonultak elégedetlen civilek, január 3-án pedig Budapesten tüntetnek a Beneš-dekrétumok tagadását tiltó szlovák törvény ellen. Robert Fico kormánya az elfogadott jogszabály szerint akár fél év börtönnel is büntetné azokat, akik megkérdőjelezik a felvidéki magyarok föld- és vagyonelkobzását, állampolgárságtól megfosztását, a nemzetiségi iskolák bezáratását és a munkatáborokba kényszerítést lehetővé tevő törvényt. Bár a Benes-dekrétumok ügye történelmi vita része is, de még idén is koboztak el földeket felvidékiektől azokra hivatkozva. A nemrég elfogadott jogszabály pedig már börtönnel is fenyegeti azokat, akik jogsértőnek tartják azokat.

Január 3-án, fél ötkor a Szlovák Köztársaság Nagykövetsége előtt gyűlnek majd össze a jogszabállyal elégedetlen magyar fiatalok. Mint a Facebookon közzétett eseményben írták: „mi, magyar fiatalok pártoktól független utcai kiállást szervezünk, és megüzenjük a szlovák politikusoknak, hogy tartsák tiszteletben a magyarok alapvető jogait! (…) Ne maradjunk némák! Álljunk ki egymásért!”

Hétfőn egyébként Magyar Péter is megnyilvánult az ügyben. Facebook-oldalán azt írta, kormányra kerülés esetén a legszigorúbb diplomáciai választ fogják adni, és hasonló törvény életbe lépése esetén szlovák nagykövetnek nincs helye Magyarországon. Orbán Viktor eközben hosszú ideig hallgatott a jogszabályról, majd Brüsszelben végül úgy nyilatkozott: meg kell nézni, pontosan miről szól a törvény. Szerinte a Beneš-dekrétumokat nem is tagadja senki, azok meglétével van a baj. Azt mondta, kellenek még tisztázó beszélgetések, de azt a kérdést, hogy ezekre mikor kerülhet sor, nem válaszolta meg.

 

Olvasd tovább itt: hang.hu