
Takács Péter egészségügyi államtitkár a közösségi oldalán tette közzé azt, ahogy a Mandiner Vekker című műsorában arról beszélt, hogy a Covid-járvány alatt lefektetett alapokra építve 2025-ben új szintre lépett a magyar egészségügy fejlesztése.
Az egészségügyben nincs „kész állapot”, a fejlesztések folyamatosak – hangsúlyozta Takács Péter a Mandiner Vekker című reggeli műsorában. A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerint 2025-ben is jelentős előrelépések történtek a magyar egészségügyben, ezek közül pedig kiemelkedik az EgészségAblak alkalmazásban bevezetett online időpontfoglalás Fotó: Bodnár Boglárka / MTI Az egészséges életévek növelése, a lakóhely közeli ellátás és a digitális fejlesztések álltak a 2025-ös magyar egészségpolitika középpontjában
Ez a meló soha nem lesz készen”
– fogalmazott Takács Péter a Mandiner Vekker vendégeként, utalva arra, hogy az egészségügy olyan terület, ahol mindig új technológiák, gyógyszerek és fejlesztések jelennek meg. Mint mondta, a cél az, hogy ezek minél gyorsabban a magyar betegek szolgálatába álljanak.
Az államtitkár kiemelte, hogy a mostani kormányzati ciklus egészségügyi irányai már a Covid-járvány idején megkezdett munkára épülnek. Három fő célkitűzést határozott meg:
Az első az egészséges életmód erősítése, amelynek célja az egészségben eltöltött évek számának növelése.A második a lakóhely közeli ellátások megerősítése, különösen a háziorvosi és járóbeteg-ellátás területén. Ennek fontos eleme volt az alapellátás, a háziorvosi ügyelet, a mentés és a sürgősségi ellátás összekapcsolása, amit Takács Péter „nagy dologként” értékelt.A harmadik cél pedig a reakciókészség és a védekezőképesség további fejlesztése, amelynek egyik legfontosabb pillére az informatikai modernizáció.
Ennek kapcsán az államtitkár külön kitért az EgészségAblak applikációra, amely 2025-ben új, kulcsfontosságú funkciókkal bővült.
Az egyik az online időpontfoglalás, ami talán a legnagyobb dobásunk az elmúlt időszakban”
– mondta, hozzátéve, ha egyetlen fejlesztést kellene kiemelnie az idei évből, akkor ez lenne az.
Takács Péter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a mostani eredmények nem jelentik a munka végét.
Persze van még rengeteg teendő, megyünk tovább”
– fogalmazott, jelezve, hogy a kormányzat célja a betegellátás folyamatos javítása, az elérhetőség egyszerűsítése és a modern, digitális megoldások további bevezetése a magyar egészségügyben.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
