„Az év utolsó napján visszatekintve azt mondhatnám, hogy 2025 a kormány által a főváros ellen indított háborúskodásról szólt, de azt is, hogy ebben a háborúban minden fontosabb csatát megnyertünk” – közölte Karácsony Gergely december 31-én közzétett videójában.
A főpolgármester így kezdte a megszólalását: „Először azt mondták, hogy nincs elővásárlási jogunk Rákosrendezőre, aztán kiderült, hogy van. Ma a miénk a terület, és a világ legnagyobb építészirodái sorban állnak, hogy megtervezhessék.”
Karácsony Gergely másodikként a Pride-ot említette: „Azt is mondták, hogy senki ne bíbelődjön a Pride megszervezésével, mert be lesz tiltva. Mi mégis megszerveztük a Budapesti Büszkeség Menetet, a legnagyobb politikai felvonulást, amit látott valaha a világ Budapesten.”
A harmadik pont a főváros anyagi helyzete volt. „Aztán csődbe akartak minket vinni. Törvénytelenül elvették a pénzünket, és nem fizették ki a törvényes jussunkat, például a 12 milliárdot a közösségi közlekedésre. De hogy egy klasszikus kérdést idézzek: »De sikerült?«” – fogalmazott Karácsony Gergely, bejelentve:
Szeretném mondani, hogy nem. A Fővárosi Önkormányzat rendezte az összes banki tartozását. Tudjuk zárni az évet, és bár rengeteg számlát át kellett tolnunk a következő évre, azért reméljük, hogy a Mol így is megtankolja a BKV buszait.
Karácsony Gergely ezután a középső ujját felmutatva közölte: „Szóval nem sikerült. De egyébként senki sem akar háborúskodni, Budapest biztosan nem. Mindenkinek háborúskodástól mentes boldog új évet kívánok.” Az ügy előzményeiről legutóbb reggel írtunk, cikkünket itt olvashatja.
(Borítókép: Karácsony Gergely 2025. december 1-jén. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
