A kutatóintézet közleménye arra hívta fel a figyelmet, hogy „a tél beálltával ismét előtérbe kerültek a Balaton déli partján, az egyes kikötők térségében tapasztalható téli halpusztulások. Fontos hangsúlyoznunk, hogy az egyedi esetek mögött nem elszigetelt, helyi problémák, hanem egy összetett, rendszerszintű jelenség áll, amely a klímaváltozás és az elmúlt évek intenzív partmenti beépítéseinek együttes következménye”.
A jelenség nem köthető kizárólag egyetlen kikötőhöz vagy beruházáshoz, a déli parton létesített, bővített, vagy átalakított kikötőknél hasonló ökológiai kockázatokat látnak, különösen ott, ahol nagy kiterjedésű, mélyített és erősen védett öblözetek jöttek létre.
A kutatók kitértek arra is, hogy „a klímaváltozás következtében a Balaton telei egyre gyakrabban jégmentesek, miközben a tó továbbra is szélnek kitett, sekély víztest marad. Ennek következtében a nyílt vízen téli időszakban is erős hullámzás és folyamatos vízmozgás jellemző. A télen alig táplálkozó halak számára viszont a hullámzó víz leküzdése jelentős energiavesztést jelent, így a jégmentes időszakokban hullámzástól védett területeket keresnek. Ezzel párhuzamosan a déli parton kialakított, nagy kiterjedésű, mélyített és erősen védett kikötőmedencék a téli időszakban menedékként (vermelőhelyként) funkcionálnak a halak számára. A halak tömegesen húzódnak ezekbe a nyugodtabb öblözetekbe, ahol azonban a vízcsere korlátozott, a víztömeg részben elszigetelődik”.
Kockázatot jelent, hogy
a védett, gyenge átkeveredésű kikötőmedencékben a halak nagy sűrűsége, az üledék oxigénfogyasztása és az algák alacsony téli oxigéntermelése együttesen akut oxigénhiányos állapotot idézhet elő. Ilyen körülmények között rövid idő alatt tömeges halpusztulás alakulhat ki, akár külső terhelés, zavaró hatás nélkül is.
A probléma nem ugyanúgy érinti a Balaton egyes részeit: „A Balaton északi partján a mélyebb víz és a part menti medermorfológia lehetővé teszi az ún. »átfolyós« kikötők kialakítását. A déli part sekély vízviszonyai miatt azonban az ilyen megoldások gyors üledékfelhalmozódáshoz vezetnének, ezért ott jellemzően zárt, mélyített medencék jönnek létre, amelyek a halak szempontjából élőhelyi csapdaként működnek. Azon kevés déli parti kikötő, amely a jelentős betorkoló vízfolyás miatt hatékony átöblítéssel rendelkezik, pl. Balatonmáriafürdő, szintén mentes az oxigénhiány és az ehhez köthető halpusztulási kockázatoktól”.
Őshonos halfajok érintettek
A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kiemelte, „a jelenség elsősorban a Balaton őshonos, biomassza szempontjából legjelentősebb halfajait, a keszegféléket, így a dévérkeszeget, karika keszeget és bodorkát, a küszt és a süllőt érinti”, amelyek:
- A tó táplálékhálózatában fontos szerepet töltenek be,
- kulcsszerepük van a balatoni ökoszisztéma stabilitásában,
- és meghatározók a halgazdálkodás, valamint a horgászat szempontjából is.
A probléma tehát nem pusztán halgazdálkodási kérdés, hanem a Balaton teljes ökológiai működését érintő, kritikus kockázat.
A kutatóintézet álláspontja szerint „a kárókatonák jelenléte nem az elsődleges kiváltó oka, hanem pusztán erősítő tényezője lehet a kikötői halpusztulásoknak. A kárókatonák tömegesen vadászva további tömörülésre késztetik az amúgy is kritikus sűrűségű haltömeget. A beszorult, menekülési útvonalakkal nem rendelkező halrajok így a környezetükben már amúgy is szegényes oxigént teljesen felélve fokozottabban pusztulnak. Azonban a problémára tartós megoldást mégsem a kárókatona riasztásával vagy gyérítésével érhetünk el, hanem a kikötők átjárhatóságának és vízáramlásának javításával”.
Érdemes tudni azt is, hogy „a jelenség nincs közvetlen összefüggésben a Balaton természetes vízszint-ingadozásával. A probléma sokkal inkább a klímaváltozás (jégmentes telek, megváltozott áramlások) és az emberi partbeépítés (kikötőépítés) együttes hatásából rajzolódik ki, és ezért komolyan veendő, hosszú távú kockázatot jelent”.
A kutatók a kezelési lehetőségeket illetően közölték: „A jelenleg alkalmazott beavatkozások – például levegőztetés és a kárókatonák riasztása – tüneti kezelésnek tekinthetők, amelyek rövid távon mérsékelhetik a károkat, de nem oldják meg az alapvető problémát. A jelenség kezelése csak komplex, szakmailag megalapozott jelenkori vízélettani szempontokat is figyelembe vevő kikötőtervezéssel lehetséges, amely tekintettel van a klímaváltozás hatásaira, a kikötők geometriai és hidraulikai sajátosságaira, a halállomány tér- és időbeli viselkedésére, valamint a Balaton egészének működésére”.
(Borítókép: A balatonföldvári kikötő 2018. június 1-jén. Fotó: Varga György / MTI)
Olvasd tovább itt: index.hu
