Miután kihagyta tavaly, idén megtartja az újévi beszédét Sulyok Tamás, ráadásul Kapu Tibor társaságá…

Miután kihagyta tavaly, idén megtartja az újévi beszédét Sulyok Tamás, ráadásul Kapu Tibor társaságá…



Miután kihagyta tavaly, idén megtartja majd az újévi beszédét Sulyok Tamás, ráadásul Kapu Tibor társaságában – derül ki az MTI-hez eljuttatott közleményből.

Eszerint Sulyok Tamás Kapu Tiborral együtt fejezi ki jókívánságait a 2026-os évre a magyar családoknak, közösségeknek és az egész nemzetnek, és hívja fel a figyelmet az összetartozás erejére.

A szerdán éjfélkor elhangzó Himnuszt követően a köztársasági elnök és Kapu Tibor beszéde a közmédia M1, M2 Petőfi TV, M5, Duna, Duna World televíziós csatornáin és a Kossuth, Bartók, Dankó és Szakcsi rádió műsoraiban lesz hallható.

Ennek azért van hírértéke, mert Sulyok tavaly bejelentette, hogy nem tart újévi beszédet, helyette karácsonykor fog szólni az ország népéhez.

Ennek az elmondása szerint az volt az oka, hogy a karácsony, mint keresztény ünnepkör és a szeretet ünnepe „nemzetünk egyik legfontosabb összetartó ereje”. A karácsonyt mi még komolyan vesszük, ellentétben Európa nyugati felével – állította akkor a köztársasági elnök.

Most azonban karácsonykor is tartott beszédet és újévkor is fog.

Olvasd tovább itt: hvg.hu