Index – Belföld – Egyre több bűncselekményt követ el a magyar – íme az idei toplista

Index – Belföld – Egyre több bűncselekményt követ el a magyar – íme az idei toplista

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hosszú ideje vezet a honlapján egy fertőzöttségi térképet, ahol 30 napos csúszással ugyan, de megyére, majd járásra vetítve megtekinthetjük, hogy tíz cselekményre lebontva mennyire is fertőzte meg a bűn az adott területet. A következő összeállításunkat is ennek a térképnek a felhasználásával készítettük, fontos azonban már a cikk elején leszögeznünk, hogy az…

Részletek
Ezek a keddi Kormányinfó fontos bejelentései

Ezek a keddi Kormányinfó fontos bejelentései

Januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón(Fotó: MTI/Hegedüs Róbert) Gulyás Gergely közölte: a kormány korábbi vállalása volt, hogy a családi adókedvezmény mértékét két lépésben megduplázza. Ez már július elsejével 50 százalékban megtörtént, további 50 százalék…

Részletek
Most már gyakorlatilag hivatalos, kit indít a Fidesz Magyar Péter választási körzetében

Most már gyakorlatilag hivatalos, kit indít a Fidesz Magyar Péter választási körzetében

Ahogy azt nagyjából sejteni lehetett, végül tényleg Steiner Attilát indítja a Fidesz Budapest 3. választókerületében. Egy telexes kollégánk jelezte, hogy nemrég az alábbi szórólapot dobták be hozzájuk: A szórólapon Steiner Attila, a Fidesz hegyvidéki választókörzetének elnöke szerepel, akiről eddig is sejteni lehetett, hogy a legvalószínűbb kihívója az itt induló Magyar Péternek, de a szórólap alapján…

Részletek
a hazai közbeszédben mindig van lejjebb

a hazai közbeszédben mindig van lejjebb

„Abban a pillanatban, ha egy politikus vagy politikai párt azt gondolja, hogy ha nem ő vezeti az országot, ha nem ő van többségben, akkor tragédia lesz, az egész országra nézve veszélyt jelent.” Orbán Viktorról sokszor leírták már, hogy nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit cselekszik, de ez az 1992-es mondata azt bizonyítja: volt…

Részletek
Van Orbán Viktor kormányában olyan tag, akinél még az ajándék is hiányzik a fa alól, úgy elmaradt a …

Van Orbán Viktor kormányában olyan tag, akinél még az ajándék is hiányzik a fa alól, úgy elmaradt a …

A karácsonyi készülődés nagy mumusa, mondhatni fő kérdése, ami mindig a szenteste előtti nap tör rá a szülőkre, nagyszülőkre: hogyan állunk, minden megvan-e?. Nincs ez másképp a kormánytagoknál sem, amit súlyosbít az a helyzet, ha kormányfő éppen aznapra hív össze kormányülést. Lássuk, ki hogy áll! Olvasd tovább itt: www.blikk.hu

Részletek
Megvan, az ország mely részein van esély fehér karácsonyra

Megvan, az ország mely részein van esély fehér karácsonyra

Havazás (Fotó: Unsplash/Jessica Fadel) Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat. Karácsony első napján, csütörtökön már csak kisebb mennyiségű hó várható, és a karácsony végére egyre nagyobb területen kisüt a nap – derül ki a HungaroMet…

Részletek
Ide mehetsz, ha havat szeretnél látni

Ide mehetsz, ha havat szeretnél látni

Lesz fehér karácsony idén? Ez a kérdés minden évben foglalkoztatja az embereket. Mint azt a Metropol megírta, van még remény arra, hogy az ország egyes részein lesz fehér karácsony. A hangulat szempontjából a havazás jó, de a téli sportok szerelmeseinek kevés lesz. Egy-két napos kirándulással azonban eljuthatunk havas tájakra, sőt síelésre alkalmas hegyoldalba is! A…

Részletek
„Feszítsetek keresztre” – A magyar grófnő olyat tett, ami mindent megváltoztatott, ő állította az első karácsonyfát is

„Feszítsetek keresztre” – A magyar grófnő olyat tett, ami mindent megváltoztatott, ő állította az első karácsonyfát is

A magyar óvodák megalapítójaként és feljegyzések alapján az első hazai karácsonyfa-állítóként vonult be a történelemkönyvekbe Brunszvik Terézia. A család ősatyja még egyszerű felvidéki német postamester volt, de a grófi cím megszerzésével magasra emelkedett a família. Idősebb Brunszvik Antal volt az első gróf, s ő szerezte meg a martonvásári birtokot is, ahol a mai romantikus kastély…

Részletek
Index – Belföld – Víz nélkül marad egy magyar falu az ünnepek alatt, meghibásodást jelentett a vízmű

Index – Belföld – Víz nélkül marad egy magyar falu az ünnepek alatt, meghibásodást jelentett a vízmű

Olvasónktól kaptuk a bejelentést, miszerint Somoskőújfalun december 21-én, este 18 óra óta nincsen vezetékes ivóvíz, ez pedig több mint 2000 lakost érint, köztük időseket, kisgyermekes családokat. Csaknem két nappal később, december 23-án kora délután, amikor írását eljuttatta hozzánk, arról számolt be, hogy eleddig hivatalos értesítést vagy bármiféle kárpótlást nem kaptak, csak „egymásnak ellentmondó ígéreteket”. Ez alapján…

Részletek
Kéri László arról beszélt, úgy kell bánni a fideszesekkel, mint a pestisesekkel

Kéri László arról beszélt, úgy kell bánni a fideszesekkel, mint a pestisesekkel

– Fel kell adni a szolidaritásnak sokszor néha látványos jeleit is – jelentette ki a Kocsis Máté által feltöltött Facebook-videóban Kéri László tiszás szociológus. A Fidesz parlamenti államtitkára Kéri László kijelentéseivel szembesítette Magyar Péter azon magyarázkodásával, miszerint általuk nem ismert embereket neveznek a Tisza Párt szakértőinek. A pártelnök tagadása azért is abszurd, mert idei évértékelőjén…

Részletek