Index – Belföld – Évtizedes rekord, így élnek átültetett tüdővel a magyar betegek

Index – Belföld – Évtizedes rekord, így élnek átültetett tüdővel a magyar betegek

Már több mint 170 tüdőátültetést végeztek Magyarországon az elmúlt tíz évben – mondta Rényi-Vámos Ferenc professzor, az Országos Onkológiai Intézet Mellkassebészeti Klinikájának igazgatója az InfoRádióban. Az első sikeres beavatkozás 2015. december 12-én történt, az első páciensek pedig azóta is „vígan élnek”. Hosszan és jól élni A professzor kiemelte, hogy ma már a legkomplexebb eseteket is…

Részletek
Az MBH-vezér egy éve lett a Pécsi Tudományegyetem kuratóriumának elnöke, most pedig már a hallgatók …

Az MBH-vezér egy éve lett a Pécsi Tudományegyetem kuratóriumának elnöke, most pedig már a hallgatók …

November utolsó hetében arról tájékoztatták a Pécsi Tudományegyetem polgárait a karok, egységek, hogy decembertől megváltoznak az intézmény bankszámlaszámai – jelezte a Telex egyik olvasója. Az OTP helyett már az MBH-hoz kell majd utalni például a tandíjat, a pótvizsgadíjakat. Olvasónk szerint a helyzet azért is vet fel kérdéseket, mert egy éve Barna Zsolt, az MBH vezérigazgatója…

Részletek
Csak 50 kamiont enged be tüntetni a rendőrség Budapestre

Csak 50 kamiont enged be tüntetni a rendőrség Budapestre

Legfeljebb 50 kamionnal lehet megtartani a hétfői tüntetést, vagyis a gyakorlatban ennyi járművet engednek csak be Budapestre – minderről a Budapesti Rendőr-főkapitányság hozott előíró-korlátozó határozatot. Azt írták, hogy a gyűlésen igénybe vett kamionok a KRESZ-szabályok maradéktalan betartásával jogosultak mind a gyűlés vonulásos, mind a gyűlés statikus részén megjelenni;a kamionoknak a gyűlés egésze vonatkozásában szükséges az…

Részletek
Félelem és reszketés külföldön, itthon minden csupa jó: beépült a kormányzati narratíva a celebek és influenszerek tartalmaiba

Félelem és reszketés külföldön, itthon minden csupa jó: beépült a kormányzati narratíva a celebek és influenszerek tartalmaiba

Nyugat-Európa elesett. Ellopják a telefonod, négerek vannak a gyorsétteremben, sátortábor áll a város közepén, barbárok lapulnak a kapuk mögött. Ilyen lesújtó hírekről számolnak be magyar influenszerek, ami egybecseng a kormány egyre fenyegetőbb külföldképével. Ezzel szemben Orbán Viktor a saját csatornáján azzal népszerűsítette Magyarországot egy külföldi turistákra célzó, karácsonyi hangulatú reklámfilmben, hogy nemcsak szép, de migránsmentes…

Részletek
Karácsony Gergely: A kormány még mindig bliccel

Karácsony Gergely: A kormány még mindig bliccel

(Forrás, Facebook / Karácsony Gergely) A kormány még mindig tartozik a városnak a közösségi közlekedés törvényben előírt támogatásával – közölte Karácsony Gergely a közösségi oldalán. A főpolgármester bejegyzésében azt írta: bár a kormány sok hónapos késéssel átutalta adósságának első részét, az új trolik Budapest által megelőlegezett 8,8 milliárd forintos árát, a költségvetési törvényben rögzített 12…

Részletek
Magyar Péterék éves szinten 324 ezer forintot vennének el a nyugdíjasoktól

Magyar Péterék éves szinten 324 ezer forintot vennének el a nyugdíjasoktól

Magyar Péterék politikusai, szakértői hihetetlen érzéketlenségről tesznek tanúságot. Hatalomra kerülésük akadályaként tekintenek a nyugdíjasokra, lekezelően beszélnek az idős emberekről, kiszivárgott programtervezetük pedig arra utal, hogy drasztikusan csökkentenék a nekik járó pénzeket. Magyar Péterék a nyugdíjasok járandóságát is csökkentenék a kiszivárgott Tiszás programtervezet szerintMagyar Péterék szakértői szerint kevesebb pénzből kellene megélni a nyugdíjasoknak A Tiszához köthető…

Részletek
Akkor most mi van a bírókkal?

Akkor most mi van a bírókkal?

»Most szólok minden politikusnak, ügyésznek, rendőrnek, katonának, titkosszolgának, bírónak, ha ebben részt vesznek, bűnrészesek lesznek!«Igen, ezt is ez az idióta barom jelentette ki.Most pedig nagy pofával »áll ki« a bírók és a »bírói függetlenség« mellett. Mert most tetszik neki az ítélet. Egy tiszás bíró jogtalan ítélete. Olvasd tovább itt: mandiner.hu

Részletek
Index – Belföld – Hóesésre is van esély: ilyen időjárás várható szenteste napján

Index – Belföld – Hóesésre is van esély: ilyen időjárás várható szenteste napján

A HungaroMet előrejelzése szerint kedden túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat, kedd délutántól a Dunántúlon eső is várható. A légmozgás többnyire gyenge, mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és mínusz 5 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 2 és 8 fok között alakul. Az RTL meteorológusa,…

Részletek
Lehetne igazságosabb választási rendszerünk, mint amit a Fidesz kialakított, étlap már van hozzá

Lehetne igazságosabb választási rendszerünk, mint amit a Fidesz kialakított, étlap már van hozzá

Miért nincs „normális”, „igazságos” választási rendszerünk? Szélesre tárt karral teszik fel nagyon sokan ezt a kérdést, nem véletlenül. Mást sem hallunk lépten-nyomon, mint hogy „így torzít”, „úgy jutalmaz”, vagy éppen „büntet”. A rossz hír az, hogy azért nincs ideális, neutrális választási rendszere Magyarországnak, mert egyszerűen nem létezik olyan. A jó pedig az, hogy ha kellő…

Részletek
Átadták az M4-es autóút új szakaszát, Orbán Viktornak Brüsszel és Ukrajna jutott eszébe

Átadták az M4-es autóút új szakaszát, Orbán Viktornak Brüsszel és Ukrajna jutott eszébe

Miközben zajlik az útdíjemelés miatt tiltakozó kamionosok demonstrációja, átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, Lázár János építési és közlekedési miniszter és Fazekas Sándor korábbi agrárminiszter, a Magyar Országgyűlés alelnökének jelenlétében, írja az MTI. Az M4 autóút teljes hossza 224 kilométer, az eddig elkészült 153 kilométeres szakasz…

Részletek