Lezárult a szavazás, nevet választottak a Blaha Lujza téri cöveknek

Lezárult a szavazás, nevet választottak a Blaha Lujza téri cöveknek

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Megválasztották a Blaha Lujza téren felállított randipont hivatalos nevét, jelentette be a Fővárosi Önkormányzat hétfőn. A szavazáson magabiztosan a Tala Lujza név nyert, pedig olyan nevekre is lehetett voksolni, mint Cövek, Cölöp vagy Blahelló. Összesen 3666 szavazat érkezett, ebből 500 érkezett a Tala Lujza elnevezésre. A Blahalit 451-gyel a második,…

Részletek
A Tiszának jövőre a négy évvel ezelőtti 19 ellenzéki győztesből még 13-mal meg kell küzdenie, de leh…

A Tiszának jövőre a négy évvel ezelőtti 19 ellenzéki győztesből még 13-mal meg kell küzdenie, de leh…

Inkumbens – ez a politikatudomány egyik legcsúnyább szakkifejezése, de egyúttal a legjobb jelző arra a 13 ellenzéki politikusra, akik okozhatnak még fejfájást jövőre Magyar Péternek. Inkumbens ugyanis az a politikus, aki már betölti választáson elnyert politikai tisztségét, vagyis 2026-ban egyéni választókerületben abból a helyzeti előnyből indul, hogy az adott körzetben 2022-ben győzött – sőt, akár már azelőtt is többször.  A Tisza Párt mind a 106…

Részletek
Orbán: az a jó választás, amikor az emberek gőzölgő aszfalton mennek szavazni – átadták az M4-es autópályát

Orbán: az a jó választás, amikor az emberek gőzölgő aszfalton mennek szavazni – átadták az M4-es autópályát

Átadták az új M4-es autópálya Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34 kilométeres szakaszát, az átadón beszédet mondott Orbán Viktor is. A miniszterelnök többek között Lázár János építési és közlekedési miniszterrel és Fazekas Sándor országgyűlési képviselővel, korábbi földművelésügyi miniszterrel közös pódiumon állva beszélt az új út jelentőségéről. Az a jó választás, amikor az emberek gőzölgő aszfalton mennek…

Részletek
Ezúttal február végéig hosszabbították meg Renner Erika zaklatójának letartóztatását

Ezúttal február végéig hosszabbították meg Renner Erika zaklatójának letartóztatását

Renner Erika (Fotó: Magyar Hang/Végh László) Az Ön által megjelölt ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság 2026. február 22-ig meghosszabbította a terhelt letartóztatását – erről tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék a Magyar Hangot Renner Erika zaklatója kapcsán lapunk kérdésére. Hozzátették: a bíróság a kényszerintézkedést továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelte végrehajtani. A végzés nem…

Részletek
a nyugdíjasok a Tisza Párttól adóra és nyugdíjcsökkentésre számíthatnak

a nyugdíjasok a Tisza Párttól adóra és nyugdíjcsökkentésre számíthatnak

Nyitrai Zsolt hozzátette, a Tisza Brüsszel kérésének megfelelve leválna az olcsó energiáról, ezzel emelkednének a rezsidíjak, valamint a nyugdíjasoknak is 18 ezer forint adót kellene fizetniük a kutyák és a macskák után. Nyitrai Zsolt Ezzel szemben a Fidesz – hívta fel a figyelmet a politikus – visszaállította a 13. havi nyugdíjat, bevezeti a 14. havi…

Részletek
Összenő, ami összetartozik

Összenő, ami összetartozik

Mindenki érti, és mindenki észrevette, ugye? Ugyanazok, akik eddig lenézték, lesajnálták a határon túli magyarokat, el akarták venni a választójogukat, kigúnyolták őket…ugyanazok most akkora nemzetegyesítők lettek, hogy csak úgy pislogunk.Lázár János bocsánatot kért a rossz fogalmazásért, és gratulált a frissen megszerzett állampolgársághoz.Ugyanis – és itt a történet legérdekesebb része, ami már lehet, hogy sokakhoz nem…

Részletek
Index – Belföld – „Hitelt nem veszünk fel az ünnepekre, de ha tudnak egy kevésbé őrzött bankot, szól…

Index – Belföld – „Hitelt nem veszünk fel az ünnepekre, de ha tudnak egy kevésbé őrzött bankot, szól…

A statisztikák a hitelpiac év végi fellendülését mutatják, ami arra utal, hogy sokan pénzügyi segítséget vesznek igénybe az ünnepek előtt. Az Index az embereket arról kérdezte: valóban hitellel oldják-e meg a karácsonyi költekezést, ha pedig nem, milyen megoldással kezelik az extra költségeket. Emellett az is kiderült, hogy mit találnak a legdrágábbnak 2025 végén. A Magyar…

Részletek
Orbán Viktor hamarosan átadja Magyarország új autópályáját, kövesse nálunk élőben!

Orbán Viktor hamarosan átadja Magyarország új autópályáját, kövesse nálunk élőben!

Fazekas Sándor volt az, aki ránézett az előterjesztésre, amely az országot útfejlesztési tervet tartalmazta. Ő kérdezte, hogy na de velük mi lesz? Köszönettel tartozunk neki, hogy ez az út soha ne kerüljön le a napirendről – fogalmazott Orbán Viktor az átadón. A kormányfő hozzátette, tőle tanulta azt is, az a jó, ha az emberek gőzölgő…

Részletek
„A lovak érdekében nem lesz Pride” vs. „Minden fel lesz jegyezve”

„A lovak érdekében nem lesz Pride” vs. „Minden fel lesz jegyezve”

Ez itt a Szájkarate 2025-ös kiadása, amiben az év legikonikusabb mondatát keressük. Az előző fordulóban Pintér Sándor és Nagy Feró csaptak össze, végül előbbi, és a „Nem mi szültük őket” nyert, az jut tovább a következőbe. Most pedig jöjjön az újabb menet, egy újabb nyolcaddöntő, nagy a tét, ez már nem tréfadolog! „A lovak érdekében…

Részletek
Szemetes kukába rakta ismerősét egy férfi egy pizzéria teraszán

Szemetes kukába rakta ismerősét egy férfi egy pizzéria teraszán

A férfi a Pannonhalmi Járásban található pizzéria teraszán ittas állapotban, előzmény nélkül emelte fel és rakta egy szemetes kukába az egyik férfi ismerősét. Miután a sértett kiszállt a szemetesből, a vádlott ellökte, és ököllel arcul ütötte, ezért nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A járási ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétségével vádolta meg a…

Részletek